Itthon hvg.hu 2018. április. 03. 12:14

Eső, hideg nem rondít majd bele a választásba

A héten végre sem a főbejáraton, sem a hátsó kapun nem szándékozik visszatérni a tél – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A következő napokban az ilyenkor szokásosnak megfelelő, vagy annál kissé melegebb időjárásra számíthatunk, de gyakran feltámad majd a szél – mondta Üveges Zoltán meteorológus az OMSZ videójában.

Szerdán felhőzet zavarhatja a napsütést, késő délutántól az Alföldön zápor is lehet. Továbbra is meleg lesz napközben, a délnyugati szél azonban az északnyugati országrészben több helyen viharossá fokozódhat.

Csütörtökön front érkezik, szerte az országban borús időre lehet számítani, összességében azonban nem hullik majd jelentős mennyiségű csapadék. A nappali felmelegedés valamelyest mérséklődik.

A hétvégén megint magára talál a tavasz, "és talán a politikai elemzőkön kívül másokat is érdekel, hogy vasárnap milyen időre számíthatunk" – hangzott el a videóban.

A jelenlegi számítások szerint csapadéknak minimális, napsütésnek nagy az esélye. A hőmérséklet többfelé meghaladja majd a 20 fokot. "Ezek után lehet találgatni, hogy ez az idő a fakadó rügyek fejlődésére, vagy a szavazófülkék látogatottságára lesz kedvezőbb hatással" – tette hozzá az időjós.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.