Azt a számok is igazolják, hogy a Fidesz az apróbb településeken a legerősebb. A párt jelöltjei most furcsa dolgot tapasztalnak: nem tudnak mit mondani leghűségesebb szavazóiknak, akik leginkább gyerekeik, unokáik elvándorlásától szenvednek. A hvg.hu az elmúlt napokban kormánypárti jelöltekkel beszélt, akiket a központból arra utasítottak, hogy személyes beszélgetések alapján rajzolják meg körzetük problématérképét. Ezek szerint a fideszesek is az egészségügy helyzetétől szenvednek.
Óvodai ünnepség, zeneiskolai koncert, szavalóverseny, vadászbál, nyugdíjas vetélkedő, borrendi felvonulás, disznóvágás, kolbásztöltő verseny, vasárnapi piac – csak az elmúlt két hét terméséből több tucat olyan esemény beszámolójára bukkanni kormánypárti képviselők Facebook-oldalán, amelyeken politikusnak jó esetben nem sok keresnivalója lenne – legalábbis politikusi minőségében.
A választáshoz közeledve azonban az egyik legfontosabb elvárás a kormánypártok képviselőjelöltjei felé, hogy minél többet forogjanak az emberek között, így a kampányban szokványosnak mondható, választás elé időzített avatásokon, átadásokon, tüzelő- vagy épp krumpliosztásokon túl a jelöltek kreativitásuk függvényében igyekeznek ennek eleget tenni.
Van, akinek csak koszorúzásra, megemlékezésre, bejelentésekre és hivatalos tájékoztatókra futja az ötleteiből – persze végig szigorúan öltönyben és nyakkendőben. A másik véglet, aki a nép egyszerű gyermekeként áll be pufidzsekiben kolbászt tölteni, vagy épp ad hoc kungfuedzést tartani.
Hétvégén is túlórázni kell
A kampánytevékenységükről a hvg.hu-nak beszámoló kormánypárti képviselők szerint egy magára valamit is adó választókerületi elnöknek még hét végén is napi 5-6 rendezvénye van, a fogadóóráit nem számítva. Aki csak egy-egy város vagy városrész választókerületéért felel, annak értelemszerűen könnyebb dolga van, mint az aprófalvas körzetek jelöltjeinek, akikhez nem ritkán 30 település is tartozik. A pártközpont alapvető elvárása ugyanis, hogy mindegyikbe legalább háromszor, de inkább ötször el kell menni a választásokig – nem csoda, ha utóbbiak saját feleségeiket-barátnőiket is csak „választási özvegyként” emlegetik.
A választás előtt kicsit több mint két hónappal friss körképünk szerint az aktivisták összehívása, „lelkesedésük karbantartása” a másik legfontosabb feladat: a több mint tucatnyi megkérdezett mindegyike épp találkozókat, vagy különböző módon – akár közös disznóvágás formájában – csapatépítő tréningeket szervezett az önkénteseinek, hogy a hivatalosan két hét múlva kezdődő kampányban minél hatékonyabban, összeszokott-összekovácsolódott csapatként vethesse be őket.
A pártközpont már tavaly év végén bekérte a jelöltektől a helyi kampányterveiket, amelyben tételesen le kellett írni a körzet összes pozitív és negatív jellemzőjét, illetve adatát: hogy miben lépett előre adott esetben a település az elmúlt négy évben, illetve hogy milyen problémák vannak, milyen területen van lemaradásban.
Az előbbiek hangsúlyozása értelemszerűen kulcseleme a kampánynak: a kormány „nagyban”, országos szinten hónapok óta folytat hasonlót (nem mellesleg közpénzből), ezt kell kiegészíteni a helyi eredményekkel az adott közösség szempontjából leghatékonyabb módokon: helyi újságokon, szórólapokon, kampánykiadványokon, és a közösségi oldalakon továbbított faék egyszerűségű üzeneteken.
Jó egészségügyet kívánok!
A hiányosságok, elmaradások felmérésére pedig logikusan azért van szükség, hogy a kampányban úgy és olyasmit lehessen ígérni, amire igazán ki vannak éhezve az adott körzet vagy település lakói.
A választókerületi elnökökkel folytatott beszélgetéseink általános, a terület országos színvonalát is jelző tapasztalata, hogy a kampányígéretek között szinte mindenütt az egészségügyi fejlesztések ígérete szerepel vezető helyen. A gyalázatos állapotokra, az intézmények lepusztultságára és a választók emiatti jogos elégedetlenségére a hvg.hu-nak szinte minden megkérdezett panaszkodott, még ha azok eredetét a legtöbben igyekeztek is az eggyel korábbi „elmúltnyolcévre” visszavezetni.
A második legfontosabb kampányígéret a tapasztalat szerint egy, a helyi ügyeken szintén túlmutató probléma: az elvándorlás megállítása. A jelenség a kistelepüléseken okozza a legnagyobb gondot, ugyanakkor ott a legnehezebb kitalálni és elmagyarázni azt is, ahogy egy dél-alföldi körzet jelöltje fogalmazott:
„hogyan tudnám visszahozni a gyerekét, unokáját, hogy ne külföldön, hanem itthon dolgozzon”.
A fentieken túl útépítések, ivóvíz- és csatornahálózat-bővítés, illetve óvoda- és iskolafelújítások, szerepelnek még a leggyakoribb ígéretek listáján, amelyeket sok helyütt nem mellesleg a jövő évi önkormányzati választáson is elő lehet majd venni – ha megépültek, amiatt, ha nem, akkor meg azért.
A kampány egyik legnagyobb nehézségeként több körzetben is arra panaszkodtak a megkérdezettek, hogy nem látszik az ellenfél (az MSZP, a DK, az Együtt, és adott esetben az LMP, illetve a Momentum egyezkedése az esetleges visszalépésekről még nem zárult le, így jó pár helyen nem lehet még pontosan tudni, hogy ki lesz végül a kormánypárti jelölt kihívója, és a Jobbik sem tette még közzé egyéni indulói listáját), így a kampány mondhatni kötelező elemének: az ellenfél hiteltelenítésének (lejáratásának) még neki sem tudtak kezdeni.