Medgyessy Péter szerint a mostani ellenzéki politikusok közül csak egy ember állhatna ki Orbán Viktor ellen. A volt miniszterelnök amúgy a kerítésépítést helyesli, csakúgy, mint a közmunka felfuttatását.
Medgyessy Péter szerint a 2018-as választásokat is valószínűleg a Fidesz nyeri meg, de kétharmaduk már nem lesz, legfeljebb abszolút többségük. Orbán Viktorra még egy ciklus vár, az utána következő éveket azonban nehéz megjósolni, mert új generációk nőnek fel, akiknek más a gondolkodása, nyelvezete, megközelítésmódja. „Az idő fogja Orbán leváltását megoldani, nem az ellenzék” – fogalmazott a volt MSZP-s miniszterelnök az Indexnek adott interjúban.
A politikus ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem feltétlenül hasznos nyolc év után újabb négy évet kapni, még akkor sem, ha valaki jól teljesít. A túlzott hosszabbítás elkényelmesíti ugyanis a kormányzó erőt, amely meg akarja őrizni, amit elért, és nem az újdonságokban gondolkodik. Nem véletlenül korlátozzák a ciklusokat a világban, az amerikai és a francia elnök is csak két ciklusra választható – jegyezte meg.
„Eltékozolt évek” – Medgyessy Péter szerint így jellemezhető a baloldal teljesítménye, mivel „2010-től egész egyszerűen elpocsékolták az időt”. Az ellenzék nem tud most alternatívát mutatni, nincs olyan üzenete, amely megszólítaná emberek tömegét, nincs olyan arca, aki mellé oda lehet állni. Szerinte a baloldalon az LMP-s Szél Bernadett az egyetlen, aki „kinőhet igazán jó személyiséggé, és megküzdhet Orbánnal”.
„Jó a kisugárzása. Nyitott ember, megnyerő személyiség, és egy új légkört, levegőt tud hozni, mert egy nő másképp látja a világot, és Magyarországra nagyon ráférne, hogy egy nő, egy asszony vezesse. Ez a férfias, macsó hadakozás egy idő után unalmassá válik, és az emberek így el is veszítik a politika iránti érdeklődésüket. Szél Bernadett jót tenne az országnak” – folytatta a volt kormányfő.
Medgyessy Péter Orbán Viktor érdemének nevezte, hogy sok mindenre ráérez abból, ami a világban körülöttünk folyik. Ilyen például a migrációs válság, amely bizonytalanságot kelt az emberekben, ha megemészthetetlen tömegben jelentkezik. Orbán évekkel ezelőtt jól megérezte, hogy erre reagálni kell – fogalmazott. A volt miniszterelnök elismerte: a kerítésnél neki sem lett volna jobb ötlete, ha ő lett volna annak idején a kormányfő.
Helyes döntésnek nevezte az interjúban a közmunka felfuttatását is, bár azt belátja ő is, hogy nem ez javítja a magyar gazdaság hatékonyságát, versenyképességét. Fontos ugyanakkor az, hogy enyhít bizonyos társadalmi problémákat. „Ha a szülőnek közmunkára kell járnia, a gyerek nem úgy nő fel, hogy azt látja, egész nap otthon ül a kedves papa vagy mama. Hanem azt veszi természetesnek, hogy a szülő dolgozni jár, amiért valamicske pénzt is kap” – vélte.