Itthon hvg.hu 2017. november. 03. 09:42

Fekete-Győr szerint neki van több esélye Rogán körzetében

Szerinte műbalhé, amit Juhász Péter csinál. Még nem látszanak az erőviszonyok, a gyengébbnek idővel vissza kell lépnie a másik javára.

Választás előtt hat hónappal korai még arról beszélni, ki milyen erős egy adott körzetben – mondta Fekete-Győr András Momentum-elnök a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Arra reagált, hogy Juhász Péter Együtt-elnök felszólította, álljon be mögé, mert szerinte semmilyen racionális érv nincs arra, hogy egymás ellen induljanak.

Fekete-Győr azt mondta, nem kérdés, hogy a Fideszt akarják legyőzni, de ő "sajnos" csak a budapesti 1. körzetben tud elindulni felelős szívvel, "mert ide köt minden". Szerinte műbalhé, amit Juhász csinál, időt kell adni minden jelöltnek a bizonyításra, még nem ismerik az erőviszonyokat.

"Hiszek abban, hogy velem jobban tudnak azonosulni a választókerület konzervatív polgárai, és így nagyobb esélyem van a győzelemre a Fidesz jelöltjével szemben."

Tavasszal kell megnézni az erőviszonyokat, ha úgy alakul, elképzelhető, hogy visszalép Juhász Péter javára, de bízik benne, hogy Juhász is hasonlóan gondolkodik, ha kiderül, Fekete-Győr az erősebb. A Momentum jelöltjei bármikor dönthetnek egyoldalú visszalépésről, hiszen az a fő cél, hogy a Fidesznek ne legyen kétharmados vagy abszolút többsége, ám

"ma nem úgy látszik, hogy ez volna az útja a Fidesz legyőzésének."

A visszalépéseknél nem pártokban, hanem jelöltekben gondolkodnak, ha lesz olyan független jelölt, akit a baloldal és a Jobbik is támogat, az ő helyi jelöltjük biztos visszalép. Azt azért látja, hogy ilyen forgatókönyvnek egyelőre nincs realitása. Az is érzi, ha mindenki indít jelöltet a másikkal szemben, "az bajos tud lenni", de szerinte pár hónappal a választások előtt még nem kell összefogásról beszélni.

Az önálló lista kőbe vésett, arra a kérdésre pedig még nem válaszolt, hogy ki lesz a miniszterelnök-jelöltjük.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.