Itthon hvg.hu 2017. október. 02. 10:59

Botka jó jelölt volt, de rossz stratégiát választott

A „jót akart, de nem hagyták” morális érvként lehet jó, politikailag aligha, áll Tóth Csabának, a Republikon Intézet stratégiai igazgatójának gyorselemzésében.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Botka a bejelentésekor jó jelöltnek tűnt Tóth Csaba szerint, népszerű polgármester, helyi győztes, népszerű vezető. „Minden esélye adott volt, hogy dinamizálja a baloldalt.” De kezdettől fogva rossz stratégiát választott. „Gyurcsány nélküli DK-val való összefogásról beszélt, miközben lehetett tudni, hogy Gyurcsány nem fog hátralépni. Közös listát követelt, miközben lehetett tudni, hogy az LMP, az Együtt és a Momentum ezt nem akarja. Eközben folyamatosan sértegette a potenciális partnereket. Nem a követeléseivel volt a baj, hanem azzal: nem volt koncepció arra, mit tesz majd, amikor a partnerek a tőlük várható módon nemet mondanak neki.”

Tóth szerint a „jót akart, de nem hagyták” morális érvként jó lehet, de politikailag aligha. Bárki, aki egy kicsit is ismeri a magyar politikát, megmondta volna, hogy az eredeti stratégia nem fog működni, ahogyan azt is, hogy a "balra fordulás" ugyan hozhat sok szavazót, de csak lassan és következetes kommunikációval. A politológus szerint az a miniszterelnök-jelölt, aki fél év alatt csökkenti pártja népszerűségét, belső konfliktusokat folytat anélkül, hogy lezárná azokat, és nem képes semmilyen életképes győzelmi stratégiát felmutatni, végső soron rossz jelöltté válik.

Az elemző úgy látja, az MSZP sorsa ma teljesen bizonytalan. „Ha a párt képes gyorsan valamilyen megoldást mutatni az „összefogás-2018-as indulás” problémára (gyorsan új miniszterelnök-jelöltet találni, látványos összefogást létrehozni azokkal, akik erre hajlandók), megerősödve kerülhet ki a mostani tragikus helyzetéből. Az elhúzódó belső viták, üzengetések és casting viszont végveszélye is sodorhatja az MSZP-t, amiből Gyurcsány, az LMP, a Momentum és főleg a Jobbik profitálhat.”

Botka László hétfőn jelentette be, lemond. „Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és – számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani” – írta Botka.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.