Itthon hvg.hu 2017. szeptember. 04. 19:21

Hamarosan tényleg nevet válthat az egyik magyar megye

Lázár János benyújtotta a parlamentnek az erről szóló határozati javaslatot.

Ahogy korábban megírtuk, a Csongrád megyei közgyűlés megszavazta, hogy Lázár János javaslatára nevet váltson, Csongrád-Csanád legyen a megye. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről szóló határozati javaslata most jelent meg az Országgyűlés honlapján.

Ez alapján az új elnevezés 2020. június 4-től élne.

A Magyar Köztársaság megyéiről, a megyék nevéről és székhelyéről szóló országgyűlési határozat módosítására Lázár szerint azért van szükség, mert "a földrajzi nevek nyelvünk és történelmünk számos – esetenként sok száz éves – emlékét őrizték meg. A történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni. Ezen alapvetésből kiindulva merült fel Csongrád megye esetében a megyenév-változtatás igénye".

A miniszter korábban több megyének is levelet írt ezzel kapcsolatban, így merült fel például Pest megye átnevezése is Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyére. Az ottani megyei közgyűlés áprilisban tárgyalta a kérdést, és határozatot fogadott el, amelyben felkérte a Miniszterelnökséget, hogy készítsen megalapozó tanulmányt: mennyibe kerülnek, milyen feladatokkal járna a módosítás. Ez azonban június végére sem készült el, így akkor – miután a közgyűlés kikérte a Pest Megyei Levéltár véleményét is – nem támogatta a névváltoztatást.

(via Napi.hu)

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.