Itthon MTI / hvg.hu 2017. július. 10. 17:37

Nincs semmi baj az MTVA-lehallgatással a Kúria szerint

A jelenleg hatályos szabályozás szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményét csak olyan helyen lehet elkövetni, amely megfelel a "más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely" fogalmának – állapította meg felülvizsgálati eljárásában a Kúria.

A felülvizsgálat eredményéről az azt kezdeményező Legfőbb Ügyészség adott ki közleményt hétfőn. Az ügyészség korábban ezzel megegyező határozatot hozott.

A Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészség által az úgynevezett MTVA-s megfigyelési ügyben hozott határozattal kapcsolatban hivatalból megvizsgálta a Btk. ide vonatkozó paragrafusait, és megállapította, hogy a tiltott adatszerzéssel kapcsolatban több szabályozatlan kérdés is van, emiatt februárban jogalkotási kezdeményezéssel éltek az Igazságügyi Minisztériumnál.

Most azt is közölték, nem felel meg a törvényi tényállásnak az a magatartás, amikor munkahelyi irodában vagy egyéb helyiségben figyel meg valaki másokat vagy rögzíti az ott történteket, pedig indokolt lenne az elkövetés helyének tágabb meghatározásával kibővíteni a szabályozást. Ezzel ugyanis lehetővé válna valamennyi e körbe tartozó, társadalomra veszélyes magatartás büntetőjogi üldözése.

Mint ismert, tavaly márciusban a rendőrség lehallgatókészüléket talált Vaszily Miklós MTVA-vezérigazgatói tárgyalójában, illetve a vezérigazgatói kabinetet vezénylő Enyedi Csaba irodájában, mégpedig képi rögzítővel együtt. Ezenkívül Vas Imre üzemeltetési igazgató szobájában is találtak kép- és hangrögzítő berendezést.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.