Medián: Akár jobbikosoktól is szakíthatna a baloldali pólus, ha létezne
A Medián felmérte, hányan szavaznának egy MSZP és DK nélküli új ellenzéki pólusra. Meglepő eredmény született.
A Medián friss felmérése szerint a teljes népesség 16 százaléka elgondolkodna azon, hogy az új pólus listájára szavaz, ha összeállna az LMP, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd. Más ellenzéki pártok szavazói, még a jobbikosok sem zárják ki, hogy átszavaznának egy ilyen listára – derül ki az eredményekből, amelyekről az Index írt.
A Medián felmérésében született 16 százalékos adat azért meglepő, mert eszerint sokkal többen voksolnának erre a listára, mint a pártok mostani szavazói összesen. A Medián azt is megkérdezte egyébként, hányan szavaznának LMP-Momentum listára, ott 14 százalékos az eredmény a teljes népesség körében.
Az ellenzéki oldalon már jó ideje találgatják, milyen konstrukcióban lenne érdemes elindulniuk a pártoknak 2018-ban. A Medián-kutatás eredményei akár elgondolkodásra is késztethetik az érintett pártokat, Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója ugyanakkor azt mondta az Indexnek, hogy óvatosan kell kezelni ezt a 16 százalékos adatot, mivel itt csupán egy „gondolatkísérletről” volt szó.
"Az adatot úgy érdemes értelmezni, hogy a teljes népesség 16 százaléka nem zárja ki, nem utasítja el ezt a listát, vagyis ha olyanok a körülmények, ennyien hajlandóak esetleg rászavazni. De ez nem azt jelenti, hogy rá is szavaznának ennyien ebben a pillanatban" – magyarázta.
A Medián azt is megnézte, hogy az egyes ellenzéki pártok szavazói közül hányan lennének hajlandóak átikszelni az új pólus listájára. Az érintett pártok szavazóinak hetede fogadná jól az új pólus listáját, de más pártok szavazói is elgondolkodnának az átszavazáson: az MSZP-sek 46 százaléka, a DK-sok 32 százaléka, de még a jobbikosok 8 százaléka is azt válaszolta, hogy hajlandó lenne rászavazni egy ilyen listára.