A zenész szerint a magyarok szeretik kínozni magukat, és ezért szavaztak a Fidesz jelöltjére Józsefvárosban.
Pityinger László, azaz Dopeman elégedett a józsefvárosi időközi választáson elért eredményével, ahol 27,8 százalékkal a második legtöbb voksot kapta – a zenész a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, amikor elindult a választáson, akkor azt mondták neki, hogy alapvetően vesztes körzet, amelyben elindul, ugyanis ez a VIII. kerület legapatikusabb része, "amelyet a hatalom manipulációban, zsarolásban tart", sőt, a szavazatvásárlás és a választók kocsiztatása is felmerült.
"Ha összeadjuk az ellenzéki szavazatokat, akkor megvertük a Fideszt" – jelentette ki Dopeman, annak ellenére, hogy sokak szerint ő, és a harmadik legtöbb voksot szerző (19,9 százalék) evangélikus lelkész Bolba Márta valójában megosztotta az ellenzéki szavazatokat. Dopeman közölte, ha ezt ellenzéki előválasztásnak tekintik, akkor azt fölényesen megnyerte.
A választást megnyerő fideszes Sántha Péterné győzelmét Dopeman egy kifakadással kommentálta:
Stockholm-szindrómában* szenved az ország! Magyarország egy szadomazo klub! Az emberek, úgy látszik, szeretik kínozni magukat
– mondta, hozzátéve, hogy ő azt szeretni, ha olyanok veszik körül, akik kedvesek. "Sajnos az ország zöme nem így él. Fájdalom ezt látni, ezért ajánlottam fel, hogy kiállok értük, de hogy élnek-e a lehetőséggel, az ő döntésük. Most a választáson megjelenők huszonhét százaléka kívánt élni vele. De azért azt se feledjük, hogy a választásra jogosultak tizenhét százaléka ment el voksolni!" – tette hozzá.
Dopeman sikerként könyvelte el azt is, hogy Kocsis Máté sokat foglalkozott vele:
Elértem, hogy ez a nagyszájú gyerek, aki ma már nagy mellénnyel nyilatkozgat, mert sikerült odakocsikáztatnia elég szavazót, pénteken még annyira meg volt ijedve, hogy bár ritkán mutatkozik a kerületünkben, elment kopogtatni. És végre találkozott a választókkal! Ha csak annyit elértem, hogy összehoztam a polgármestert a Magdolna negyed lakóival, már überfasza gyerek vagyok!
Arról, hogy továbbra is próbálkozik-e a politikában azt mondta, még nem gondolkozott ezen.
*Stockholm-szindrómának azt az állapotot nevezik, amikor a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek elkezdenek szimpátiát, szeretetet érezni a kínzóik, fogvatartóik iránt. A szindróma egy 1973-as stockholmi túszdrámáról kapta elnevezését.