Itthon Mizsur András 2017. február. 23. 11:07

Momentum: Mutassunk erőt a nemzetet eláruló politikai elitnek

A rendszerváltást akarja befejezni a Momentum Mozgalom, amely az olimpiai pályázat visszavonására reagált csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján. A szervezet vezetője elmondta: aki bennük ügynököket keres, az inkább nézzen körül a politikai elitben. És épp erre tervet is készítenek.

Szar dolog, hogy itt tart a politika, mondta Fekete-Győr András arról hogy hazaárulózzák, ügynöközik őket. A Momentum Mozgalom vezetője szerint ügynököket a politikai elitben kell keresni. Az olimpiai pályázat visszavonására és a népszavazás kikerülésére reagáló sajtótájékoztatón Fekete-Győr megismételte, hogy szeretnék befejezni a rendszerváltást. Szerinte ezt nem a pártoknak kell véghezvinniük, hanem az embereknek, együtt.

Soproni Tamás a Momentum részéről a Kossuth téren elmondta: ők nem félnek az emberektől, mások véleményétől. Hozzátette: a mozgalmuk stratégiája és céljai nem változtak az olimpia visszavonása után. Az állam feladatait kell pótolnia a Momentumnak, és létre kell hoznia a cselekvés köreit, hogy

erőt mutassanak annak a politikai elitnek, amelyik elárulta a nemzetet

– jelentette ki Soproni.

Ráfordul a Momentum az ügynökmúltra

Jó vita volt a tegnapi az olimpiai pályázat kormányzati felelősével, Fürjes Balázzsal – értékel Fekete-Győr, aki szerint kiderült: a Momentum politizál, "ők nem". Márpedig azt kéne átadni az embereknek, hogy a politika jó dolog, nem az árulásról szól. Az aláírásgyűjtésre meghatározott 30 nap legnagyobb tanulsága az volt, hogy az emberek szeretnek beszélni az ügyekről.

Fürjes Balázs és Fekete-Győr András szerda esti vitája
Reviczky Zsolt

Soproninak volt válasza Gulyás Gergelynek is, aki a MoMóban az új SZDSZ-t vélte felismerni. A momentumos aktivista szerint ebben a hasonlatban

a Fidesz az MSZMP korrupciós tagozatát alakította újra.

Lehetnek olyan ügyek, ahol együttműködhetnek pártokkal, de nem lesz szövetség – mondja Soproni a lehetséges politikai kapcsolatokról. Nem kell mindenről népszavazni, mondják, a képviseleti demokrácia nem erről szól.

Hogy mivel folytatja a Momentum? A következő akciójuk az ügynökmúlt tisztázására, az akták nyilvánosságra hozatalára irányul majd, amire van kidolgozott tervük, de egyelőre nem árulnak el részleteket. Azt ígérik, nyomást fognak gyakorolni a döntéshozókra.

Hirdetés
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.