Több mint egy évtizedes múltra tekint vissza az országos kompetenciamérés, de máig nem használja ki igazán az ezekből kinyerhető adatokat sem az oktatáskutatás, sem az oktatáspolitika, sem az egyes iskolák. De akkor miért is ír minden 6., 8. és 10. évfolyamos ma dolgozatot?
Nagyjából minden ötödik magyar 8. és 10. évfolyamos diák funkcionális analfabéta, azaz nem érti meg azt, amit olvas – derül ki minden évben a sokkoló tény az országos kompetenciamérés (OKM) eredményeiből.
Kevésbé sokkoló, de szintén állandó megállapítás, hogy matematikából a fiúk, szövegértésből a lányok teljesítenek jobban, az erősen szelektált diákokkal működő hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok teljesítménye a legjobb, és a szakiskoláké a legrosszabb. (Azért jegyezzünk meg még egy állandóan visszatérő sokkoló adatot: a szakiskolás 10.-esek teljesítménye matematikából rosszabb, mint a 6.-os általános iskolásoké.)
A diákok országos átlageredményei az évek során – kisebb, statisztikailag nem jelentős ingadozásokat leszámítva – nem változnak. Ez jó hír, hiszen az állandó, egymást kioltó, sokszor átgondolatlan oktatási reformok nem rontanak a helyzeten. És egyben rossz hír: semmi javulás nem tapasztalható.
Borítékolni lehet, hogy 2017 februárjában, amikor az Oktatási Hivatal kiadja a szerdán írt tesztek eredményeinek országos adatait, a fenti megállapítások ugyanígy szerepelni fognak a kiadványban.
300 millió
Idén 2636 iskola 3586 telephelyén 266 562 diák írja meg a tesztlapokat (a 6. évfolyamon 91 029, a 8. évfolyamon 88 459, a 10. évfolyamon 87 074). A mérés lebonyolítása mintegy 300 millió forintba kerül – tudtuk meg a mérés lebonyolításáért felelős főosztályvezetőtől. Pongrácz László lapunknak elmondta, idén nincs semmi újdonság a tesztekben, ami a mérési rendszer erénye, hiszen így az adatok összehasonlíthatók.
A matematikai és szövegértési készségeket vizsgáló mérés – amelyet még az első Orbán-kormány idején, 2001-ben vezettek be – elsősorban az iskoláknak szeretne adni egy külső, objektív és nyilvános képet úgy, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek más iskolákkal. „Ez segíti hozzá az intézményeket ahhoz, hogy az iskola elhelyezze saját magát a köznevelés térképén.”
Pongrácz tapasztalatai szerint az iskolák egyre inkább érdeklődnek az adatok iránt, és használják az eredményeket a helyi pedagógiai fejlesztéseikben. „Persze nyilván annak megfelelően propagálják az adatokat, hogy azok mennyire kedvező képet mutatnak róluk” – teszi hozzá.
Se hozzáértés, se kapacitás
Több oktatási szakértő lapunknak ugyanakkor azt mondta, hogy épp az eredeti célt nem teljesíti a mérés, azaz hogy tükröt tartson az egyes intézményeknek. Pontosabban, hogy ebbe a tükörbe valóban belenézzenek a tanárok, igazgatók.
Lannert Judit oktatáskutató is így látja. Mint mondja, ez két dolgon múlik: a kapacitáson és a kompetencián. Ma annyira leterheltek a tanárok a túlzsúfolt tananyaggal és a tengernyi adminisztrációval, hogy egyszerűen nem is fér bele az idejükbe sem az önképzés, sem a szakmai viták lefolytatása, sem az, hogy órákat töltsenek az OKM-ből kiolvasható – valóban értékes, a fejlesztést megalapozni tudó – adatokkal.
Másrészt a legtöbb pedagógus nem is ért ahhoz, hogy értékelje az OKM adatait, hiszen a pedagógusképzésben nem szerepel ma sem a diagnosztika. „A jelenlegi kurzus ráadásul úgy képzeli, hogy a kutatótanárok minimum PhD-s akadémiai tudósok. Pedig a világban minden mesterszintű tanárnak tudnia kellene vizsgálatokat lefolytatnia a saját munkájáról, és ehhez módszereket is kap a képzésben.” A szerencsésebb országokban ráadásul pedagógiai, kutatási asszisztensek segítik a tanárokat.
Egyenvilág adatai
Mint Pongrácz László mondja, az utóbbi időben minden iskolából kiképeztek legalább egy pedagógust arra, hogy szakszerűen tudja értékelni a kompetenciamérés adatait. Ezt Lannert Judit is elismeri, de hozzáteszi, hogy mindez kevés, és hiába képez ki az Oktatási Hivatal pedagógusokat, ha sem a szülő, sem az igazgató nem gondolja, hogy szükség lenne az adatok mélyebb megismerésére.
Sőt, a pedagógusokat szinte rákényszeríti a túlzsúfolt „leadandó” kerettanterv arra, hogy az egyentantervet, egyentankönyvből, egyenmódszerrel „tanítsák le”, hiszen ez kerül a legkevesebb energiába. Ezek után, még ha lenne is idejük kiböngészni az OKM-adatokból, hol kéne változtatni, semmi értelme nem lenne, hiszen kiderülne esetleg, hogy el kellene térniük az „egyenvilágtól”, amire viszont a rohanásban nincs lehetőség.
Tipikus önbecsapások
Számos iskolában a pedagógusok
osztályzatot adnak az OKM-teljesítményekre. Ez teljes tévedés, hiszen ez a mérés nem a tananyag tudását teszteli, hanem a pedagógusnak ad visszajelzést,
hogy jó irányba haladnak-e a tanulási és tanítási folyamatok. Az osztályzattal éppen ezért magát értékelheti leginkább, nem a tanulót – véli Lannert Judit. Ezzel Pongrácz László is egyetért, mint mondja, ők mindig elmondják, hogy a mérés nem erre való. Úgy tudja egyébként, hogy egyre kevesebb helyen fordul ez elő.
A másik hiba, amit az iskolák elkövethetnek, hogy – a gyerekekért való küzdelem miatti látszólagos jobb eredmény érdekében – begyakoroltatják a gyerekekkel a teszteket, beviszik az osztályterembe a korábbi évek feladatlapjait. A kompetenciamérés ugyanakkor nem felmérő, éppen ezért magát csapja be az iskola, ha erre trenírozza a diákot. Még ha látszólag ettől jobbak is az eredmények, az nem a tanulók valódi szövegértési és matematikai kompetenciáját mutatja majd.
További önbecsapás, ha a tanulóknak segít a tesztlapokban a tanár. Az ilyen stikli – mint a főosztályvezető mondja –, azon kívül, hogy semmi értelme, a feldolgozásnál a legtöbbször ki is derül. (Például, ha a szövegesen megválaszolandó feladatban majdnem mindenki ugyanazt írja, vagy ha van egy feladat, amit az országban alig tud megoldani valaki, de az egyik osztályban mindenki hibátlanul megoldja stb.) Egyébként ha ilyet találnak, az OH értesíti az iskolákat és a fenntartókat is. ”Ez elég hatásos akció szokott lenni.”
Még mindig vannak olyan iskolák, ahol arra kérik a gyengébb tanulókat, hogy maradjanak otthon, ne rontsák az átlagot. Csakhogy az így feltornászott eredmények mellett az iskolai jelentésben ott vannak a hiányzók adatai is, így az is, hogy a 10 hiányzó közül hány volt kettes, és hány ötös tanuló. Ennek fényében lehet értékelni az eredményeket.
Mégis mire jó mindez?
Abban minden szakember egyetért, hogy a kompetenciamérés fontos visszajelzés az iskolák teljesítményéről. Az éves országos jelentést az iskolák és egyre inkább a szülők is figyelik. Főleg azóta, hogy nem kizárólag a tanulói teljesítményeket mutatja, hanem az iskolák úgynevezett hozzáadott értékét is. (Azaz hogy az adott iskolába járó tanulóknak milyenek a családi körülményei, és ehhez képest milyen fejlődést mutatnak a készségeikben.)
Egyébként az adott diák eredményeit, akár feladatokra lebontva nemcsak az iskola, a tanár, de a szülő is megnézheti a gyerek azonosítókódjával - bár nincs adat, hogy mennyire jellemző, a szakemberek szerint nem nagyon.
Lapunk úgy tudja, volt arról kormányszinten is gondolkodás, hogy a kompetenciamérés adatai alapján finanszírozzák az iskolákat. (Az intézmények finanszírozásának kétharmada normatív lett volna, a fennmaradó egyharmadot viszont a teljesítménytől függően kellett volna felhasználni különböző célzott fejlesztésekre.) Erről Pongrácz László azonban nem hallott, nem is tartaná jónak. Arra viszont felhívja a figyelmet, hogy a leszakadó iskolák számára számos pályázatot írt ki a minisztérium, illetve hogy tavaly épp az OKM-adatok alapján kellett az iskoláknak kidolgozniuk fejlesztési terveiket.
A kompetenciamérések adatai emellett „aranybányák” az oktatáskutatóknak. Ugyanakkor Lannert Judit szerint ezt sem igazán használjuk ki, alig néhány kutatásról tud, ami erre épülne. Pedig többek között olyan vizsgálatokra is alkalmas ez az adatbázis, mint a T-Tudok Pygmalion-effektus kutatása.
(Ebben megvizsgálták, mennyire tér el 6.-ban a tanár értékelése (osztályzata) a diákok teszteredményeitől, és ennek milyen hatása van a 8. és 10.-es eredményre.
Pontosan kimutatható volt, hogy azok a gyerekek, akiket 6.-ban alulértékeltek, 8.-ban már tényleg rosszabb teszteredményt írtak, és 10.-ben még inkább.)
Érdekes, hogy bár a nemzetközi PISA-felmérés és a kompetenciamérés adatai nagyjából hasonló képet mutatnak, a magyar mérésben kevésbé lehet nyomon követni a PISA-romlást. (Mint láttuk, az országos átlag szinte semmit nem változik évek óta.) Ennek okait nem igazán tudják a szakértők. Lannert szerint az OKM-feladatsor az utóbbi időben egy kicsit közeledett az iskolai tananyaghoz, talán ez lehet az egyik ok, de további vizsgálatokra volna szükség.
