Itthon hvg.hu 2015. október. 15. 14:22

Varga Mihály adott át díjat a Bayer Zsolt blogját üzemeltető Blogstar vezetőjének

A nemzetgazdasági miniszter adta át a Szalay Annamária-díjat, kapott egyet az a Csúri Ákos, aki állítólag Habony Árpáddal tervezett közös hírportált.

Kiosztották a volt médiahatósági elnökről elnevezett díjakat. Szalay Annamária-díjat kapott az a Csúri Ákos, aki a Blogstar nevű bloggyűjtőoldalt működteti, ez ad helyet Bayer Zsolt blogjának, a Bádognak is. Csúri volt az is, aki a Via.hu webcímet bejegyezte, ezen sajtóhírek szerint Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval a háttérben indított volna valamiféle hírportált. (A címen nem üzemel semmi, de azóta elindult két, kormánybarátnak gondolt híroldal is, a 888.hu és a Faktor.hu.)

Csúri blogbirodalmának egyik bloggere, az olvasásra nevelő Folytasd című blog szerzője, Tót-Almási Berke ugyancsak díjat kapott.

Szintén jutalmazták Perjés Klára volt rádióst és Gyulai Líviusz grafikus-képzőművészt is, a díjakat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át.

MTI/ Bruzák Noémi

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatás szerint a Szalay Annamária Média Alapítvány egy civil szervezet, ezért annak díja nem állami elismerés.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.