Itthon MTI 2015. július. 17. 14:58

Hőség: most sem marad el a vízosztás a főbb pályaudvarokon

Péntektől a hőségriadó végéig ingyen ásványvizet adnak az utasoknak a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon – közölte a MÁV-Start. Több nagyvárosban párakapukat állítottak fel a hőség miatt.

Budapesten a Keleti, a Nyugati és Déli pályaudvaron, vidéken a miskolci, a debreceni, a nyíregyházi, a szegedi, a békéscsabai, a szolnoki, a püspökladányi, a kecskeméti, a győri, a pécsi, a zalaegerszegi, a veszprémi, a nagykanizsai és a celldömölki állomáson kaphatnak ingyen vizet az utasok.

Az ásványvizet a vasúttársaság hétfőig 10 és 17 óra között osztja, vagy addig, ameddig az időjárás szükségessé teszi. Emellett azt javasolják, hogy mindenki elegendő mennyiségű vízzel vagy folyadékkal üljön vonatra a melegben.

MTI / Szigetváry Zsolt

A hőségriadó miatt Miskolc belvárosában péntek délelőtt 11 órától ivóvizet osztanak a járókelőknek, és párakapukat állítanak fel az áruház előtt, a Búza téren, valamint a Villanyrendőrnél. A strandok este nyolc óráig tartanak nyitva.     

Párásító kaput állítottak fel pénteken Debrecen belvárosában, a Nagytemplom előtti téren is. Emellett megnyitják az önkormányzati kezelésű, légkondicionált épületek földszinti előtereit a hűsölni vágyók előtt, és ha kell, folyamatosan locsolják főként a belvárosi, nagyobb forgalmú utakat.

Az országos tiszti főorvos péntektől hétfő délután 4 óráig rendelt el hőségriadót a tartós kánikula miatt.

A hőségriadó miatt fokozott készenlét lépett életbe a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél is. Péntek hajnaltól hétfő délutánig folyamatosan locsolják a budapesti utakat, a Deák téren zacskós vizet osztanak, és több strand pedig meghosszabbított nyitva tartással várja a vendégeket.

MTI / Szigetváry Zsolt
Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.