Az Emmi adatai szerint az idén jóval több pénzt költött a kormány az adófizetők pénzéből a bevándorlásellenes kampányra, mint a roma felzárkóztatásra, holott Trócsányi igazságügy-miniszter korábban a romákkal indokolta azt, hogy miért nem akarja a kormány befogadni a bevándorlókat.
Bár Trócsányi László igazságügy-miniszter május végén még azzal indokolta a bevándorlók elleni intézkedéseket, hogy az országnak gondoskodnia kell az itt élő 800 ezer roma felzárkóztatásáról, az Átlátszó most azt írja, a magyar kormány valójában jóval többet költött a bevándorlóellenes kampányra, mint a romák felzárkóztatására.
Az Átlátszó Trócsányi nyilatkozata után közadatigényléssel fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához és kikérte a 2010. június 1-je és 2015. május 1-je közt a roma felzárkóztatás érdekében indult nemzeti (nem uniós) finanszírozású programok listáját, illetve tételes bontásban a programokra fordított költségvetési források összegét.
A minisztérium három hét után adta ki a nemzeti finanszírozású programok adatait, amelyben azt írták, 2015-ben például a magyar állam saját forrásból mindössze három program keretében összesen 0,9 milliárd – egész pontosan 911 millió 100 ezer – forintot költött „roma felzárkóztatásra”, ezeket a programokat ugyanis többségében uniós pénzekből finanszírozzák, az uniós pénzekből 17,7 milliárdot költött a kormányzat a roma programokra.
Gyakorlatilag tehát Brüsszel fizeti a leszakadó rétegek integrációját célzó programokat, a magyar kormány saját erőforrásokból fejenként évi 1100 forintból zárkóztatja őket.
Ezzel szemben a kormány 2015-ben 960 millió forintot költött a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultációra, illetve további 390 milliót a bevándorlásellenes plakátkampányra, vagyis a bevándorlásellenes kampányra összesen 1350 millió forint ment el költségvetési forrásból, roma felzárkóztatásra ennél kevesebbet, 911 milliót költöttek, a menekültek ellátása pedig az idén 585 millió forintba került.