2014. május. 21. 13:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 21. 13:09 Itthon

Index: tüdőembólia következtében halt meg Röszkénél a szerb nyugdíjas

Az Index szerint nem szívrohamban, hanem tüdőembóliától halt meg az a 66 éves szerb nyugdíjas, akit feltartóztattak Röszkénél. A budapesti szerb nagykövetség az eset után tájékoztatást kért a magyar hatóságoktól, amit megkaptak és továbbították a belgrádi külügyminisztériumnak. További lépéseket nem terveznek az ügyben.

Az Index értesülései szerint nem szívrohamban, hanem tüdőembóliától halt meg az árvízben mindenét elveszítő 66 éves szerb nyugdíjas, Mladan Raji szombaton Röszkénél. A két betegséget ugyanakkor nagyon nehéz elhatárolni egymástól, ehhez utólagos vizsgálatok szükségesek, ráadásul a tüdőembólia bekövetkezésében is szerepet játszhat a stressz - mondta a lapnak Dr. Losonczy György, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója.

Az Index cikke szerint a budapesti szerb nagykövetség az eset után tájékoztatást kért a magyar hatóságoktól, ezt azóta megkapták és továbbították a belgrádi külügyminisztériumnak. További tájékoztatást nem kérnek az üggyel kapcsolatban, más lépést nem terveznek - tudta meg a lap.

Szerb lapok kedden azt írták: a magyar rendőrök lelkén száradhat egy 66 éves szerb férfi halála, akinek az árvíz miatt kellett elmenekülnie otthonából. A férfi Bécsbe indult a fiához, de a magyar határon feltartóztatták, mert nem volt nála elég készpénz, hogy beléphessen az EU területére.

A lapok arról számoltak be, hogy az idős férfinek elúszott mindene az árvízben, majd a magyar határon leszállították a buszról, elhelyezték egy elkülönített helyiségben, ahol három órát töltött, majd szívrohamot kapott és meghalt, miután a magyar határrendőrök nem hívtak hozzá mentőt.

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság kedden kiadott közleménye szerint közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halálesetet. A rendőrség a történteket néhány ponton máshogy írta le, mint ahogy az elhunyt fia elmondta a szerbiai lapoknak: így például azt, hogy ki hívott mentőt. A rendőrség közleménye szerint a váróteremben tartózkodók jelezték, hogy a férfi rosszul van. A rendőrök megkezdték az ellátását, majd két perccel később értesítették az Országos Mentőszolgálatot.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.