Öt évvel ezelőtt gyilkolták meg az ötéves Csorba Robikát és édesapját Tatárszentgyörgyön. Öt év sem volt elég a magyar politikai elitnek és a társadalomnak arra, hogy sorsközösséget vállaljon a romákkal, egységesen ítélje el a rasszizmust és lépjen fel ellene. Németországban a Schröder-kormány idején sikerült áttörést elérni a rasszista indíttatású erőszak társadalmi szintű elítélésében. A minta adott, a közöny legyűrése mégsem egyszerű.
Vasárnap délután: Párszáz ember gyülekezik a Mátyás téren. Többségük roma. Az arány nem véletlen, de elgondolkodtató. A tömegből „hazám földjén is száműzött vagyok… befogad és kitaszít a világ” feliratú tábla emelkedik ki. A jelenlévők a 2008-as, 2009-es rasszista sorozatgyilkosságok áldozataira emlékeznek.
Gyertya ég a mindössze ötévesen elhunyt Csorba Robikáért és édesapjáért, Csorba Róbertért, Balogh Máriáért és Kóka Jenőért, Nagy Józsefért és Nagy Tiborné Illés Éváért, akiknek bűnük csak a másságuk volt – kezdi beszédét Csík Benedek, a Budapesti Roma Hit Gyülekezetének pásztora. Mielőtt imára szólítja közönséget, hangsúlyozza: a történtek súlyos lelki traumát jelentenek ma is, amit „nem lehet, nem szabad és nem is kell elfelejteni”. A hallgatóság egyöntetű helyeslése mellett hozzáteszi, a kormány akkor bizonyítja be, hogy Magyarországon nincs rasszizmus, ha valóban elkezd emlékezni, és hivatalos emléknappá nyilvánítja február 23-át.
„Megélhettük a mai napot: ez a mi gazdagságunk.”
„Magyarországon igenis rasszizmus van, Magyarországon igenis uszítás van, Magyarországon igenis gyűlölködés van.” – mondja Setét Jenő Brada, az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat aktivistája. Szerinte azon keveseknek, akik a megemlékezésen összejöttek, elsődleges feladata Magyarország lelkiismeretének felrázása, „hiszen a rasszizmus elleni fellépés a romák, a magyarok, az ország közös ügye”.
Setét Jenő felháborítónak és arcpirítónak tartja, hogy míg a gyilkosságok egyik elkövetőjének másfél milliós kártérítést ítéltek (egy sajtóhibáért), addig az áldozatok hiába várnak a legkésőbb tavaly év végére ígért anyagi kárenyhítésre. Ezzel egyúttal megfogalmazza a szervező szervezetek második követelését: a kártérítések haladéktalan folyósítását. A leghangosabb támogatást ugyanakkor a harmadik pont váltja ki: „Követeljük, hogy a mindenkori kormány haladéktalanul tiltsa be a szélsőséges félkatonai szervezeteket, a Betyársereget pedig nyilvánítsa terrorszervezetté.”
Emlékezzünk mi történt velünk romákkal, magyarokkal, a társadalommal – mert más nem teszi meg helyettünk! – zárja gondolatait.
| A magyarországi romagyilkosságok |
| Magyarországon 2008 és 2009 között kilenc helyszínen – Galgagyörk, Piricse, Nyíradony, Tarnabod, Nagycsécs, Alsózsolca, Tatárszentgyörgy, Tiszalök és Kisléta – történtek rasszista indíttatású támadások. Az összesen hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat módszere és kimenetele mindenhol hasonló: a tettesek mindenhol a település szélén lakó családokat támadták meg, az áldozatok védtelenek voltak, esélyük sem volt a védekezésre. A négy elkövetőt a rendőrség 2009 augusztusában, egy debreceni szórakozóhelyen fogta el. A Budapest Környéki Törvényszék 2013. augusztus 6-án, nem jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpád első-, Kiss István másod- és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat. Csontos István negyedrendű vádlottat büntetése tizenhárom év fegyház. A nyomozással kapcsolatban felmerült esetleges mulasztások felderítésére különleges nyomozócsoport alakult 2013 augusztusában, melynek tevékenységét a Terrorelhárítási Központ(TEK) koordinálja. Az áldozatok hozzátartozói a kormány által legkésőbb 2013 végére ígért kártérítést még nem kapták meg. |
Bár közlemények és szóbeli állásfoglalások sora jelent meg mióta bizonyossá vált, hogy a gyilkosságok indítéka az etnikai hovatartozás volt, a kérdésben nem indult valódi politikai diskurzus, a hangzatos nyilatkozatokat nem követték tettek. A mindenkori vezetés ugyan elítélte a történteket, nyilatkozataival mégsem ért el össztársadalmi szintű fellépést a rasszizmus ellen. Nem tekintette feladatának, hogy felszólítsa a magyarokat: osztozzanak a részvétben roma társaikkal.
A kisebbségek elleni támadások nem csupán Magyarországon fordultak elő az utóbbi évtizedekben, a történtek feldolgozása azonban jellemzően ott sikeres, ahol politika és társadalom együtt lép fel a szélsőséges gondolatok ellen.
Német kezdet – magyar párhuzam
Németországban 1990 óta összesen 184 áldozata volt a szélsőjobboldali és rasszista erőszaknak – derült ki egy 2013. január elején nyilvánosságra hozott jelentésből. Bár rasszista megmozdulások az utóbbi 24 évben szinte valamennyi kisebbségi csoport ellen irányultak már, döntő többségük a muszlimokat és a törököket érintette.
A német társadalmat leginkább megrázó esetek egyike az a több mint 20 évvel ezelőtti solingeni támadás volt, melynek során egy törökök által lakott családi házat szélsőséges nézeteket valló egyének felgyújtottak. A gyújtogatásban a török származású család öt női tagja életét vesztette, köztük hárman kiskorúak.
A neonáci elkövetők tette megrettentette az egész országot. A németek országszerte tüntetésekkel fejezték ki együttérzésüket a megtámadott török származású polgártársaikkal, az elkövetőket azonban hamarosan szabadon engedték, ezzel mintegy legitimálva a szélsőséges megmozdulásokat az országban. Helmut Kohl kancellár, bár elhatárolódott a rasszista cselekedetektől, a neonácik fellépését a német nép jelzésének tekintette, hogy Németország nem akar több bevándorlót befogadni.
Mivel a neonácikkal szembeni fellépés nem volt elég markáns, az országban nem hagytak alább a szélsőjobboldali, radikális megmozdulások a Schröder-kormány idején sem.
A német elit nem tűri tovább!
A támadások közül az egyik legmegrettentőbb a médiában csak Döner-gyilkosságokként elhíresült, a német Nemzetszocialista Illegalitás (NSU) nevéhez köthető merényletek sorozata, mely török és görög származású kisvállalkozók ellen irányult kilenc ember életét követelve. A sorozatgyilkosságokat a magyar romagyilkosságokhoz hasonlóan rasszista indíttatásból követték el, ugyanúgy szerte az országban, mint ahogyan az itthon is történt.
A Gerhard Schröder vezette Németországban azonban 2001-től kezdve hangsúlyozott cél volt a civiltársadalom megerősítésén túl a szélsőséges eszmék terjedésének visszaszorítása. A szövetségi kormány konkrét akcióprogramokat dolgozott ki a demokrácia erősítésére és „a tisztességes emberek” barátságos nézeteinek terjesztésére.
Schröder már Angela Merkel elnökségének idején vált a Mutasd az arcod!( GesichtZeigen!) Egyesület pártfogójává, amely a szövetségi köztársaság egész területén indít kampányokat a rasszizmus ellen, a sokszínű, befogadó Németország mellett.
A kampányból hírességek, közéleti szereplők és a politikai elit tagjai egyaránt kiveszik a részüket, párthovatartozástól függetlenül mutatják meg az arcukat a plakátokon, ahol az érintett kisebbségek bőrébe bújva hirdetik, hogy amennyiben az érintettekkel van problémája valakinek, velük is van.
Sorsközösség
Németországban már sikerült az, amiről itthon még csak álmodni merünk: politikusaik, a fennálló kormány az ellenzékkel együtt összefogott, kiálltak a rasszizmust elszenvedőek mellett, meghúztak egy vonalat, ami kijelöli, hogy „idáig és ne tovább!” A politikusok egységbe tömörültek, a rasszizmus visszaszorítását pedig közös, kormányokon átívelő célként határozták meg. A Solingenben történt gyilkosságok huszadik évfordulóján egyaránt felszólal, gyászol és elítél a kormányon lévő párt és az ellenzék.
„Addig, amíg egy ország nem dolgozza fel saját múltját és társadalma nem néz szembe a tettekkel, addig hasonló gyilkosságok bármikor előfordulhatnak” – mondta Horváth Aladár polgárjogi aktivista egy korábbi interjúban, melyet Keno Verseck német újságírónak adott. Verseck a kezdetektől fogva követi a roma gyilkosságok magyarországi történéseit és visszhangját.
Ez utóbbival kapcsolatban Gulyás József volt parlamenti képviselőnek (SZDSZ) is az a véleménye, hogy a feldolgozás még nem történt meg, az események súlya mintha még nem jutott volna el az emberek tudatához, elmondása alapján nem történt meg a katarzis.
„Szomorú, hogy a politikai vezetők személyesen, gesztusukat a nyilvánosság felé is eljuttatva még nem nyilvánították ki részvétüket a hozzátartozóikat vesztett roma családok felé. Kezdetnek az is megtenné, ha ily módon a romák mellé állnának, illetve ha a támadások médiareprezentációja legalább olyan nagy hangsúlyt kapna, mint amekkorát a romák által az utóbbi években elkövetett gyilkosságok” – mondta a hvg.hu-nak Gulyás József.
