Saját tábora is csak visszafogottan lelkesedett azért az 1935-ös sikerpropaganda-kiadványért, ami a most tervezett Magyar Krónikához kísértetiesen hasonlító retorikát használt.
„Az összeállítandó brosúrából nem szabad kilógni a propaganda lólábának!” – figyelmeztette sajtófőnökét 1935 őszén Gömbös Gyula miniszterelnök, amikor egy „nagy és igen fontos” munkát rendelt tőle. Antal Istvánnak ezúttal a „magyaros lendületű” kormányzat három esztendejének krónikáját kellett megörökítenie.
A Gömbös-kormány hároméves munkássága, 1932–1935 című „csinos füzetet”, amelyet címlapja alapján csak Kék könyvként emlegettek, Antal tíz nap alatt szállította, s az első példányok szeptember 15-én hagyták el a kabinet lapjainak szolgálatába állított Stádium nyomdát.
A gyakorta a kormány szellemi Führerjének titulált Antal a Kék könyv históriájának külön fejezetet szentelt az 1960 és 1963 között papírra vetett, teljességében máig publikálatlan memoárjában. Ebben büszkélkedett el azzal, amit a kortársak csak sejthettek, hogy a szerző nevét fel nem tüntető kiadvány az ő munkája.
Három évtizeddel későbbi memoárjában az exsajtófőnök – alig kódolt zsidózással – körúti aszfaltrabulisztikának titulálta az ellenzéki kritikákat, megjegyezve, hogy a kormányhoz közel álló, de még a semleges lapok is nagy elismeréssel fogadták a „tények hideg összefoglalatával” példátlanul hatásos irományt.
Maga Gömbös – aki szeptember közepén „meleg kézszorítással” köszönte meg famulusa munkáját – 1935 végén már a meggyőzés látszatára sem ügyelt. Parlamenti dolgozószobájába invitált egy csapatnyi, előre lekáderezett újságírót (köztük a Magyarország riportereként Móricz Zsigmondot is), s az előre bekért kérdések között ő szemezgetett. A lábáról egyébként átmenetileg levett író karácsonyi tudósítása szerint ekképpen: „Ha megengeditek (…) nem is felelek azokra a kérdésekre, hogy diktatúra… Mi van még alkotmányosabb, mint ami itt folyik?”.
A Gömbös-féle propagandakiadványról szóló írást és néhány idézetét a HVG e heti számában olvashatják.
