Itthon Gergely Zsófia 2013. július. 05. 11:06

"Váladékozó lyuk a hasamon" – 1600 magyar beteget hagytak magára

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Sok pénzt fizettek a gyomorgyűrűsök drasztikus fogyásukért, mégis egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek, amióta leállították a műtéteket a legnagyobb pesti központjukban. A speciális orvoscsoport feloszlott, a kórházi kapacitás kevés, 1600 ember maradt segítség nélkül, a testébe ültetett mesterséges étvágyblokkolóval.

„Valami nagyon nem stimmel” a korábban országos gyomorgyűrűcentrumnak számító Péterfy Sándor Utcai Kórházban – foglalta össze sommásan személyes tapasztalatát egy beteg a gyomorgyűrűsök internetes fórumában. Véleményével nincs egyedül, a fórum többi hozzászólása is csupa panasz, beszámoló elrontott kezelésről, esetleg tanács a többieknek, hová forduljanak, ha már a pesti intézmény többé nem jön szóba. Magyarországon 1600 ember él gyomorgyűrűvel a testében, többségüket a Péterfy utcai kórházban operálták. Csakhogy mióta a kórházban leállították az ilyen műtéteket, és az itteni orvoscsapat feloszlott, a már megoperáltak megrekedtek a rendszerben.

„Ha fogorvosra van szükséged, választasz egyet és elmész hozzá. De nekünk nincs választási lehetőségünk, teljes mértékben ki vagyunk szolgáltatva” – mondta a hvg.hu-nak Anna, aki kérte, hogy teljes nevét ne írjuk ki. Hat éve él a gyomorgyűrűvel a testében, azóta a menü nála minden nap ugyanaz: „leves, lé, püré”. „Húsz éven át mindent kipróbáltam, de nem tudtam lefogyni. 104 kilósan műtöttek, mára 33 kilóval vagyok könnyebb. A gyűrű kényszer, de másképp nem menne” – tette hozzá.

Őt is – ahogy a magyar betegek túlnyomó többségét – Bende János operálta, aki 2011-ig a kórház sebészeti osztályát vezette. Irányításával a Péterfy Magyarország legnagyobb bariátriai központja lett, a kórosan elhízott emberek műtétjéhez szükséges eszközök zömét itt fejlesztettek ki, külföldről is rendszeresen érkeztek hozzájuk páciensek. Három, kifejezetten súlycsökkentést elősegítő sebészeti eljárásokra specializálódott orvos látta el a rendszerint extrém túlsúlyától szabadulni képtelen embereket, akik általában végső eszközként választották a gyomorgyűrű-beavatkozást. Ennek során a gyűrűvel mesterségesen lezárják a gyomruk felső részét, vagyis gyakorlatilag létrehoznak egy új, kisebb szervet.

AFP / Ronaldo Schemidt

Gyűrűállításra várva

Csakhogy az operáció még csak a kezdet: az elfogyasztható ételmennyiséget a gyűrű beszűkítésével vagy kiengedésével szó szerint manuálisan, kívülről szabályozzák a sok esetben több mint 200 kiló feletti kezdősúllyal érkező pácienseknél. Ez úgy történik, hogy a gyűrűhöz kapcsolódó portot  – ami tulajdonképpen egy kis tartály – a hasfalon keresztül beleszúrt tűvel feltöltik, vagy éppen kivesznek belőle folyadékot, amivel a gyűrű átmérője csökkenthető vagy növelhető. Milliméteres pontossággal kell szabályozni az eszközt, mert minden ezen múlik: a tág gyűrű olyan, mintha nem is lenne, és a betegek ilyenkor azonnal visszaesnek, enni, és így újra hízni kezdenek. Ha viszont a kelleténél szűkebbre állítják a fogyás érdekében, akkor – ahogy maguk közt mondják – a nyálukat sem tudják lenyelni.

A Péterfyben a hétfő a gyűrűállítás napja. „Ott ül ez a sok nyomorult sokszor órákon át, reggeltől délutánig, várja a sorát, és próbálnak egymásból erőt meríteni. Több mint ezer ember nyomora ömlik rá egyetlen orvosra, aki mindent megtesz ugyan, de ez akkor is képtelenség” – mesélte Anna. Korábban Bende János sebész főorvos vezetésével hárman operálták és utókezelték az ország minden részéről érkező betegeket. „Ez egy választott, fizetett műtét, sokan akár 1 millió forintot is kifizettek a gyűrűért, most pedig magukra vannak hagyva. A gyártót már nem érdekli, hiszen a pénzt már csekken befizettük, marad az ijedt orvoshoz rohangálás. Tudom, hogy semmivel sincs több jogunk, mint egy epekövesnek, hiszen neki is ugyanúgy fáj, és nem fognak előre venni, bár mi fizettünk a műtétért. De mi még azt sem választhatjuk meg, ki turkáljon a beleinkben” – magyarázta.  Ezért felajánlotta a kórháznak, hogy saját költségén létrehoz egy honlapot, ami az ott regisztrált gyomorgyűrűsök információs központjaként működne. Ehhez annyiban kérte a segítségüket, hogy értesítsék a lehetőségről – szintén az ő költségén – a sorstársakat, de az intézmény személyiségi jogi aggályokra hivatkozva ezt megtagadta.

„Egy sor fura tünet van, amiről nem tudunk senkit megkérdezni, feleslegesen az orvost nem terhelnénk, ezért lenne jó, ha legalább egymást tudnánk segíteni. Nekem egymás után vagy tízszer gyulladt be a gyűrűhöz kapcsolódó portom, hiába ettem marokszám az antibiotikumot, végül ki is kellett venni, így most egy váladékozó lyuk van a hasamon. Sokan szenvednek a belső szervi gyulladásoktól, tudok olyanról, akinek a fele haja emiatt hullott ki. De sok más olyan információ, recept vagy tipp is van, amit csak egymástól tanulhatnánk meg, én például sokáig nem tudtam, hogy még mákot vagy kókuszt sem szabad enni” – mondta Anna.

Rászállt az adóhivatal a sebész főorvosra

A magyarországi gyomorgyűrű beültetések abszolút többségét végző Bende János 2011-ben távozott a Péterfy Kórházból, a hivatalos verzió szerint nyugdíjba ment. A hvg.hu információi szerint azonban azért lett kellemetlen a személye, mert miután egy fogyásáról nyilatkozó tévés celeb a gyomorgyűrűjének árára célozgatott, a sebész ellen adóhatósági vagyonvizsgálat indult. A kórház akkori vezetésének állítólag egyébként sem tetszett, hogy évről évre egyre többen a választott műtét miatt fekszenek be hozzájuk.

Bende János kérdésünkre megerősítette, hogy még folyamatban van a vagyonosodási vizsgálata, és arra is utalt, hogy valóban nem tervezte még a visszavonulását annak ellenére, hogy már közel járt a 62 éves nyugdíjkorhatárhoz. „Lehet olyan körülményeket teremteni, hogy az ember el akarjon jönni. A távozásom egybeesett a sebészeti osztály teljes átszervezésével, illetve beolvasztásával az urológiai osztályba” – mondta a visszavonult sebész, aki 14 éven át ültette be a gyűrűket. „Nem sebésztechnikailag nehéz ez a beavatkozás, hanem a betegek utógondozása és lelki támogatása emészt fel rengeteg időt és energiát. Nekem ez személyes okokból a szívügyem volt, ezért engem akár éjszaka is felhívhattak a betegek, ahogy sokan közülük mai napig keresnek” – mondta.

A sebész szerint általános probléma, hogy a kövér emberekkel elutasítóak, ha egészségügyi kezelésre szorulnak. „Nekik könnyű azt mondani, hogy ha nem zabálnának, nem lennének betegek. Még a többi orvos is vigyorgott rajtam, és kaptam a poént, hogy élő súlyban 5000 kiló ül a váróban a szobám előtt” – tette hozzá Bende, aki főként arra büszke, hogy összesen 33 „gyűrűs babája” született olyan nőknek, akik a súlyuk miatt korábban képtelenek voltak teherbe esni.

AFP / Qiao Junwei

Nem jut több orvos

Alig van sebészünk, miközben a gyomorgyűrűműtétek blokkolták az osztály forgalmának egy jelentős részét. Ráadásul a társadalombiztosítás csak nagyon ritka esetekben támogatja ezeket a beavatkozásokat, így az elszámolással is gondok voltak. Ezért állítottuk le három éve a műtéteket, de a korábbi betegek utógondozását egy orvosunk továbbra is ellátja” – reagált a hvg.hu-nak Szokoly Miklós, a Péterfy Sándor Utcai Kórház orvos igazgatója. „Ez egy közkórház, nem foglalkozhatunk ennyit egy speciális eljárással, miközben állnak a várólisták a többi beteggel” – jegyezte meg.

Az orvos igazgató szerint az azóta nyugdíjba vonult sebészeti osztályvezető ténykedése idején ugrott meg a gyomorgyűrűs páciensek száma, és utólag egyértelmű, hogy „nem gondoltak az esetleges későbbi komplikációkra, most viszont a kórházon ragadt a helyzet kezelésének terhe”. Mint mondta, az ilyen beavatkozásokat nem az állami, hanem a privát egészségügyi szférában kellene végezni, viszont ezt gátolja, hogy „kényes betegcsoportról” van szó, mert magas a kockázat mind a műtéti altatás, mind ápolásuk szempontból, és nagyon drágák a kezelésükhöz szükséges eszközök is. „Ráadásul nagyon sok szövődménnyel jár a beavatkozás” – tette hozzá Szokoly.

A gyűrű a mankó

"Karácsonykor lett rosszul a feleségem, emiatt nála ki kellett tágítani a gyűrűt. Viszont ezért rögtön hízásnak is indult, többször visszamentünk, de kétszer sem sikerült jól beállítani” – mondta István, aki egyetért azzal, hogy az utóbbi években egyre romlik a gyomorgyűrűsök ellátásának színvonala. „Nem kis pénz volt ez nekünk, és valahogy már nem is úgy beszélnek velünk, mint korábban. Alapvető dolgokat nem tudunk, mert már nem lehet bemenni konzultációkra” – tette hozzá.

A vendéglátásban dolgozó férfi feleségének példáján felbuzdulva vállalta a beavatkozást, mert több mint 150 kilósan „már menni is nehéz volt”. A házaspár egy év különbséggel végeztette el a műtétet, 30-40 kilót fogytak mindketten, és azóta minden évben körbebiciklizik a Balatont. „Erre persze azt mondanák mások, hogy miért nem tettem korábban, pedig van az a súlytöbblet, amivel már hiába próbálsz megbirkózni. Tudom, hogy emiatt mások akaratgyengének tartanának, rendben, az vagyok, mert a gyűrű a visszatartó erő.”

Hirdetés