2013. június. 20. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 20. 18:37 Itthon

Idén sem lesz nyugta a fesztiváloknak

A fogyasztóvédelem idén nyáron is fokozott figyelmet fordít a fesztiválok és a frekventált helyen lévő vendéglátó-ipari egységek ellenőrzésére.

Megkezdődött a nyári főszezoni országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés, amely augusztus végéig tart – jelentette be Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tájékoztatása szerint a vizsgálat a sok vendéget vonzó, idegenforgalmi szempontból frekventált helyen található vendéglátó-ipari egységekre, fesztiválok, rendezvények ellenőrzésére koncentrál, emellett ellenőrzik a személytaxi-szolgáltatást, a fiatalkorúak dohány-, illetve alkoholtermékekkel történő kiszolgálására vonatkozó előírás betartását, valamint a zenés-táncos szórakozóhelyeket.

A vendéglátó-ipari egységeknél elsősorban az ártájékoztatásra, nyugtaadásra koncentrálnak, további cél a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kiszűrése. A fesztiválokon, rendezvényeken nézik a mutatványos berendezések működtetésére szóló szigorú előírás betartását, a szükséges dokumentációk meglétét.

A NFH szóvivője beszámolt arról, hogy a nyári főszezont megelőzően ellenőrizték a gyermekek biztonságával összefüggő termékeket, köztük a gyermek- és babaápolási kozmetikumokat, a fürdő- és lövedékes játékokat, a babákat, a gördeszkákat.

A vizsgálati eredményekkel kapcsolatban Fülöp Zsuzsanna elmondta, hogy a gyermekápolási kozmetikumok kiváló minősítést kaptak, 21 termékmintából valamennyi megfelelt az előírásoknak. A gyerekgördeszkáknál továbbra is tájékoztatási hiányosságok vannak a biztonsággal, védőeszközök szükségességével kapcsolatban. A lövedékek, vízi játékok és babák kémiai összetételének vizsgálata pedig negatív eredményt hozott, jellemzően a lágyító anyag megengedett mennyiségét lépték túl.

A fogyasztók tájékoztatását továbbra is kiemelten kezelik, az idén a legnagyobb fesztiválokon információs standdal lesznek jelen a fogyasztóvédők, továbbá kiadják a turistáknak szóló angol és magyar nyelvű fogyasztóvédelmi kalauzt – mondta a szóvivő.

A kiemelkedően összegű éttermi számlákkal összefüggő kérdésre válaszolva Fülöp Zsuzsa közölte, hogy a hatóság azt nézi, hogy megfelelő volt-e a tájékoztatás. Volt olyan eset, amikor már a bejáratnál olvasható volt az ital magas ára, így a fogyasztó eldöntheti, igénybe veszi-e a szolgáltatást – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.