2013. június. 20. 16:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 20. 16:23 Itthon

Közel 10 milliárd forintot remélnek az árvíz sújtotta önkormányzatok

Az érintett önkormányzatok akár az árvízi védekezés teljes költségét megkaphatják a vis maior-keretből, ha a károk a kormány által kihirdetett árvízi veszélyhelyzet időszakában és területén keletkeztek.

Kilencvenöt, az árvízben közvetlenül érintett település adott be pályázatot vis maior-támogatásra, az önkormányzatok összesen 9 milliárd 723 millió forint visszatérítését remélik - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.

Az árvízi védekezésben közvetlenül érintett 96 település közül a védekezés kezdetétől számított hétnapos határidő lejártáig 95 település adott be vis maior-pályázatot. (A Komárom-Esztergom megyei Tokodaltáró nem igényelt támogatást, mert ott a védekezés minimális költséggel járt.) A nem közvetlenül érintett 18 település közül azok pályázhattak, amelyek kitelepített embereket fogadtak be, és így járulékos költségeik keletkeztek. 

Az OKF kiemelte: az érintett önkormányzatok akár az árvízi védekezés teljes költségét megkaphatják a vis maior-keretből, ha a károk a kormány által kihirdetett árvízi veszélyhelyzet időszakában és területén keletkeztek.

Az eljárást ismertetve azt írták: a területileg illetékes kormányhivatal a katasztrófavédelem szakembereivel együtt hét napon belül meggyőződik arról, hogy az adott település valóban védekezni kényszerült-e a dunai árvíz idején, és mindarra, ami akkor történt, a lakosság életének és anyagi javainak megóvása érdekében volt-e szükség.

Ezután, a pályázat benyújtásától számított 30 napon belül történő helyszíni ellenőrzéskor azt vizsgálják meg, hogy a dunai árhullám idején keletkezett többletkiadás valóban a védekezéssel, majd a helyreállítással függ-e össze, valamint a pályázatban feltüntetett összegeket alátámasztják-e megfelelő dokumentumok és számlák.

A vizsgálatok eredményei alapján a támogatás kifizetéséről a Belügyminisztérium dönt - tették hozzá.

Hirdetés