2013. január. 31. 20:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 31. 20:01 Itthon

Bajnai: haza kell hozni a külföldön dolgozó fiatalokat

Bajnai Gordon szerint a következő kormánynak 2014 után az egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy visszahozza az itthoni boldogulás reményét a diplomás és szakmunkás végzettségű fiataloknak, akik most külföldön keresik a kenyerüket. Nélkülük Magyarország útja nem tud felfelé vezetni – mondta a Haza és Haladás Alapítvány vezetője, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója csütörtökön újságíróknak.

Bajnai Gordon egy fórumon vett részt Szolnokon, amelyet a Magyar Szolidaritás Mozgalom helyi csoportja szervezett.

"A mostani rossz kormányzásnak számos érzékelhető jele van, az egyik ilyen adat, miszerint több mint 500 ezer magyar fiatal dolgozik jelenleg határaikon túl. Ezt, a munkavállalók 12 százalékát kitevő tömeget ráadásul a legképzettebbek és a legnagyobb vállalkozó kedvvel rendelkezők alkotják, ők azok, akik leginkább hiányoznak az életünkből" - tette hozzá a volt kormányfő.

Bajnai Gordon szerint miközben szinte naponta hangzik el az országról sikerpropaganda, legutóbb éppen Vásárosnaményből, illetve Brüsszelből, ezzel szemben a tények azok, hogy a munkanélküliség nő, a gazdaság zsugorodik, az államadósság érdemben nem csökken, a nyugdíjvagyon egy részét "elégették", és ez hiányzik a jövőben a nyugdíjakból, a felsőoktatásból pedig háromhavi pénz vontak ki az idei tanévre.

Ezért Magyarországnak fordulatra van szüksége, és jó lenne, ha kormány már most elkezdené a kármentést, még ha nem is várható el tőle egy szakszerű gazdaságpolitika, és legalább az "utánunk az özönvíz!" szemléletű politikát mérsékelné - fogalmazott az exminiszterelnök.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva kifejtette: az Együtt 2014 választói mozgalmat egyelőre három civil szervezet alkotja, és készen áll az együttműködésre mindazokkal, akiknél mindenféle személyi, szervezeti vagy pártérdeket megelőz az "Orbán-rezsim" leváltása.

Hirdetés