Itthon hvg.hu 2012. december. 20. 08:46

Két előállított tüntetőt feljelentett a rendőrség

A rendőrség hajnali közleménye szerint a három előállított diák közül kettőnél kést találtak, rendzavarás miatt feljelentést tesznek a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon.

A szabálysértési hatóság gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt figyelmeztetésben részesítette a Budapest V., Széchenyi Lánchíd hídszerkezetéről, illetve a Budapest V., Széchenyi Lánchíd pesti hídfőjétől 2012. december 19-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányságára előállított három fiatalembert - olvasható a rendőrség közleményében.

Meghallgatása során egy 17 éves budapesti lakos, a 23 éves T. János ófalui lakos és a 25 éves B. Richárd debreceni lakos nem ismerte el a szabálysértés elkövetését.

police.hu

Az előállítottak ruházatának átvizsgálásakor a 17 éves fiatalembernél egy darab, T. Jánosnál két darab kést talált majd foglalt le a rendőrség. A rendőrség T. János ellen tesz feljelentést rendzavarás szabálysértésének elkövetése miatt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Bíróságon. (A rendőrség csütörtökön kora délután javította korábbi közlését, miszerint B. Richárdnál találtak két kést és hogy a 17 éves fiatalember és B. Richárd ellen tesznek feljelentést - a szerk.)

A szabálysértési határozatok átvételét követően a három fiatalember 2012. december 20-án 1 óra 55 perckor elhagyta a rendőrkapitányság épületét - közölte a rendőrség a tegnapi eseményekkel kapcsolatban.

"A kés egészen pontosan egy svájci bicska volt, amit az egyik diák táskájában találtak a rendőrök. Gratulálunk a rendőrségnek a 'korrekt' tájékoztatás miatt... Ti pedig figyeljetek oda, mivel semmilyen kés nem lehet nálatok rendezvényen - és mint tegnap éjjel kiderült, a nem bejelentett tüntetés is rendezvény a rendőrök szerint" - írták ki a Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen nevű Facebook-csoport oldalán a hírre reagálva.

Mint arról beszámoltunk: a szerdai diáktüntetés során három fiatalt állítottak elő a rendőrök. Mindhármukat csütörtök hajnalban engedték ki. A többi esti eseményről itt olvashat!

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.