Kilencmilliárdot csoportosítottak át a rendőrségnek
A kormány 9,9 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetésben a rendőrség adósságállományának konszolidálására, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem működőképességének fenntartására. A kabinet erről szóló határozata a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
A kormány döntése értelmében a fent említett összeget a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretéből irányítják át a Belügyminisztérium hatáskörébe.
A kormányhatározat melléklete szerint a rendőrség összesen 9 milliárd forintos többlettámogatásban részesül, aminek felét személyi juttatásokra és járulékaira, míg másik részét dologi kiadásokra fordíthatják.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hasonló célokra összesen 650 millió forinthoz, a büntetés végrehajtás 200 millió forinthoz, a Nemzeti Védelmi Szolgálat pedig 50 millió forinthoz jut.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel