Egész napos ülést követően sem tudott frakcióvezetőt választani az LMP, tovább tart a válság az ökopártban. A frakció hétfőn megint összeül, Bajnai Gordonnal egyelőre nem tárgyalnak.
Nem választott frakcióvezetőt az LMP, hiába üléseztek egész nap a párt kéviselői. Tudósítónk jelentése szerint este hat óra előtt Schiffer András, Osztojkán Ágnes és Széll Bernadett távozott az ülésről. Schiffer András ekkor beszélt az újságírókkal, elmondta, hogy bár többen felszólították, hogy a múlt heti kongresszusi határozat után, ahol az ő akarata érvényesült, vállalja a vezetést, ehhez most nem kapott elég szavazatot. "Azt mondták, egyem meg, amit főztem, de nem adtak hozzá kést és villát" - fogalmazott Schiffer András.
Jelölést kapott Széll Bernadett, Mile Lajos és Schiffer András, de közülük csak utóbbi vállalta volna el.
Jávor Benedek azt mondta, azt javasolták, hogy hétfőn folytassák tovább az egyeztetéseket. Arra a kérdésre, hogy mit lehet és kivel egyeztetni ilyen helyzetben, Jávor Benedek azt mondta, "egymással is folytatni kell a beszélgetéseket", részben a párttagsággal próbálnak hétfőig kommunikálni interneten.
Ki tárgyaljon Bajnaival?
Jávor Benedek cáfolta, hogy ő, valamint Karácsony Gábor találkozott volna a kongresszus óta Bajnai Gordonnal, mint fogalmazott, ez "hibás értesülés". Azt mondta, a párt választott vezetője fog tárgyalni az Együtt 2014-el. A Jávor Benedek által alapított Párbeszéd platformmal kapcsolatban azt mondta, arról tárgyaltak, hogy a platform milyen keretek között működhet, kommunikálhat-e önnállóan "kifelé". Arrra a kérdésre, hogy szóba került-e a platform tagok kilépése az LMP-ből, Jávor Benedek nemmel válaszolt. Arra a kérdésre, hogy Schiffer Andrásék miért mentek el előbb, Jávor Benedek azt mondta, azért, mert szerintük "mára ennyi volt az egyeztetés". Arra a kérdésre, hogy mekkora az esélye egy esetleges frakció-szakadásnak, Jávor Benedek azt mondta, reméli, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Az LMP frakciójának azért kellett új vezetőt választania, mert Jávor Benedek szombaton éjszaka, a párt kongresszusán lemondott posztjáról. A távozó frakcióvezető ugyanis nem tud azonosulni azzal az irányvonallal, amelyet a kongresszus szűk többséggel elfogadott, és amely szerint az LMP nem kíván belépni a Bajnai Gordon nevével fémjelzett az Együtt 2014 ellenzéki mozgalomba (amely elsőként az LMP-t hívta fel csatlakozásra).
Az LMP-ben hetek óta folyt a vita az „együttműködni akarók” és a „függetlenség pártiak” között. Utóbbiakat Schiffer András vezeti, aki a hvg.hu-nak még októberben adott interjújában azt mondta, elfogadhatatlan számára, hogy Bajnai Gordon legyen az ellenzéki együttműködés miniszterelnök-jelöltje. Jávor és helyettese, Karácsony Gergely viszont hajlott arra, hogy bizonyos feltételekkel csatlakozzanak az Együtt 2014-hez.
A kongresszusi vitában alulmaradt képviselők kedden egy új, a párton belüli platform létrehozását kezdeményezték Párbeszéd Magyarországért néven. Schiffer erre úgy reagált: szólás és véleményszabadság van, de meghozott kongresszusi döntésekhez mindenkinek tartania kell magát a nyilvánosság előtt. Jávor szerint a platform létrehozása nem jelent pártszakadást, de felszólította Schiffert, hogy vállalja a felelősséget az általa képviselt irányért, és legyen ő a frakcióvezető.
A hvg.hu információ szerint viszont Bajnai környezetében reális alternatívaként számolnak azzal, hogy napokon belül többen is kiválhatnak az LMP-ből. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy január végén, február elején újra a kongresszus napirendjére vennék az Együtt 2014-gyel kialakítandó viszony kérdése. Az eredeti forgatókönyv szerint azonban az LMP-nek 2013 elején már a jelöltállítással kellene foglalkoznia.