„Mindent meggondoltam és megfontoltam. A pártban egy vezérlő akarat van, s az én vagyok. (…) Hubay Kálmán és Ruszkay Jenő testvéreket minden tisztségüktől megfosztom és felszólítom őket, hogy azonnal hagyják el a pártot!”
1942. február 23-án hangzottak el ezek a szavak a későbbi nemzetvezető, Szálasi Ferenc szájából, s a két „lázadónak”, nem mellesleg a „vezérlő akarat” első és második számú helyettesének, azonnal kotródnia kellett a Nyilaskeresztes Pártból.
Ezzel a pártszakadással nem csak egy fél évtizedes együttműködés ért véget, de Szálasi előtt végleg bezárult az a lehetőség, hogy pártja önerőből váljon a hatalomnak – akár csak részleges – birtokosává is. Pedig alig három évvel korábban, az 1939-es választáson, a parlamenti mandátumok több mint egyötödét megszerezve a nyilaskeresztesek a legnagyobb ellenzéki párttá s a szélsőjobb front vezetőivé nőtték ki magukat.
A sikerekben meghatározó szerepe volt a mára szinte teljesen elfeledett egykori hírlapírónak, az 1946-ban háborús bűnösként szintén felakasztott Hubay Kálmánnak.
Hubay politikai pályájáról az e heti HVG-ben olvashatnak további részleteket.
