Itthon hvg.hu 2012. július. 13. 09:53

Vádat emeltek Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter, jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő, valamint dr. Fapál László a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára ellen.

A főügyészség Juhász Ferenc volt minisztert tettesként, Fapál László volt államtitkárt felbujtóként egy rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. Juhász Ferenc 2002. májusától 2006. június 9-ig honvédelmi miniszter, míg dr. Fapál László 2004. december 10-től 2006. június 30-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt.

A vádirat szerint Fapál László államtitkárként 2005. február 11-én kérelmet nyújtott be Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez, hogy bár korábban katonaként kapott szolgálati lakást, amit kedvezményesen meg is vásárolt, majde kedvezményes munkáltatói kölcsönben is részesült, a miniszter mégis engedélyezze neki bérlakás juttatását, holott ezt a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek kellett volna bejelentenie.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként – a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megszegve – egyedi döntést hozott, melyben a kizáró körülmények alól a felmentést megadta, és egyben megállapította, hogy Fapál László részére határozatlan időtartamra juttatható HM rendelkezésű lakás. A Honvédelmi Minisztérium 2005. május 5. napján vásárolta meg a Budapest, XIV. kerületben található 147 m2-es, 4 és félszobás ingatlant 65 millió forintos vételáron, majd gyorsított eljárásban bébreadták Fapál Lászlónak 11 680.- Ft havi bérleti díjért.

Horváth Szabolcs

2006. május 10-én Fapál László közigazgatási államtitkárként maga kezdeményezte Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez címzett írásos kérelmében az általa bérelt HM rendelkezésű lakás részére történő elidegenítését, a kérelmet saját maga „Egyetértőleg” terjesztette a miniszter elé. A javaslatot Juhász Ferenc miniszterként „Rendben!” felirattal záradékolta.

Juhász Ferenc döntése, miszerint a Fapál László által bérelt ingatlant eladhatják neki, ellentétes volt azon vagyonkezelési szabállyal, mely szerint a hivatali lakással való ellátás keretében bérbe adott lakás az állami vezető részére nem idegeníthető el. 2006. július 04-én kedvezményes vételáron, 22,2 millió forintért vásárolhatta meg a 65,2 millió forintra értékelt ingatlant.

A vádirat szerint Fapál László igénybejelentései és Juhász Ferenc egyedi döntései azt célozták, hogy - Fapál László közigazgatási államtitkári tisztségét és jogállását az ügyintézés során szándékosan figyelmen kívül hagyva, a vonatkozó vagyonkezelési szabályokat kikerülve, illetve megszegve - Fapál László vételi jogosultja, majd - kedvező vételi feltételekkel - tulajdonosa legyen az állami tulajdonú ingatlannak. A vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a Honvédelmi Minisztériumot 43 millió forint vagyoni hátrány érte, amely nem térült meg.

Juhász szerint nem megalapozott a vád

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter közölte, nem tartja megalapozottnak a Központi Nyomozó Főügyészség vele szembeni vádemelését, az MTI-nek azt mondta, a vád egy olyan eljáráshoz kapcsolódik, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban - Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost tájékoztatva - már formailag törvényesnek talált.

"Az ügyészség ráadásul - nyilvánvalóan politikai nyomásra - nem vette figyelembe, hogy van egy honvédelmi törvény és egy a katonák jogállásáról szóló szolgálati törvény" - közölte Juhász Ferenc. Hozzátette: ezek kimondják, hogy a katona állami beosztásba kerülve is katona marad - utalt Fapál László jogállására a volt tárcavezető -, ami kettős jogállást eredményez. Ilyen esetben az érintettnek kedvezőbb törvényi eljárást kell alkalmazni, a neki kedvezőbb helyzetet kell figyelembe venni - közölte. Elmondta azt is: az ügyhöz hasonló esetek minisztersége előtt is megtörténtek a tárcánál.

Fapál szerint ő ártatlan

Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára szintén nem tartja megalapozottnak a Központi Nyomozó Főügyészség vele szembeni vádemelését, és ártatlannak tartja magát. Az MTI pénteki megkeresésére Dezső Antal, Fapál László ügyvédje azt közölte, nem kapták meg hivatalosan a vádiratot, ezért az abban foglalt tényállást nem ismerik. Jelezte azonban, ha a vádirat tartalma megegyezik a gyanúsítás szövegével, akkor - álláspontjuk szerint - a vád azon a téves jogi felfogáson alapul, hogy Fapál László állami vezetőként igényelt és kapott lakást.

Dezső Antal arra hívta fel a figyelmet, hogy Fapál László kettős jogviszonyban volt, és nem államtitkárként, hanem katonatisztként kapott lakást a Honvédelmi Minisztériumtól. Mivel Fapál László katonatisztként kapott lakást, ezért nem lehet az ügyben az állami vezetőkre vonatkozó jogszabályokat alkalmazni, illetve a terhére róni - tette hozzá.

Hirdetés