Itthon MTI 2012. február. 17. 15:46

Háromórás lapátolással ástak ki a hó alól egy buszt Mátételkénél

Órákig tartó hólapátolással két rendőr szabadított ki egy autóbuszt, amely még csütörtök éjszaka a hófúvás miatt akadt el Mátételke közelében. A járművet sem a hómarók, sem a tűzoltók, sem a katonaság járművei nem tudták megközelíteni, hogy kiszabadítsák.

A busz Bajáról indult el Bácsalmásra, hogy azokon a településeken, ahová nem jár vonat, összeszedje és hazaszállítsa a főként iskolákban és más intézményekben, illetve várótermekben maradt gyermekeket, ott rekedt utasokat - mondta a busz vezetője, Rozinka Ferenc pénteken.

A jármű a Bács-Kiskun megyei Bácsbokodig gond nélkül haladt, de Mátételkénél egy mellékúton a nagy hóban este nyolc óra után elakadt. A buszt sem a hómarógép, sem a tűzoltóság speciális járművei nem tudták megközelíteni.

Végül két rendőr segítségével, csaknem háromórás hólapátolással sikerült kiásniuk a buszt, amelyen még öt utas volt. A buszvezető elmondása szerint az embereknek a rendőrök adtak enni és inni saját készletükből,  végül minden utas éjjel egy óra előtt hazaérhetett.

Keserű Imre

A buszvezető az országos rendőrfőkapitánynak pénteken telefonon mondott köszönetet a rendőri segítségért.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.