2012. február. 09. 15:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. február. 09. 15:18 Itthon

Gyanúsítottként hallgatták ki Juhász Ferencet

A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselőt, volt honvédelmi minisztert jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúja miatt - tette közzé a hatóság. A volt miniszter a kihallgatása során panasszal élt, tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, majd pedig megtagadta a vallomástételt.

A főügyészség Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos feljelentésére tavaly február 25-én rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt - írták a közleményben. A nyomozás során a főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Juhász Ferenc országgyűlési képviselőt, akivel egy rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette megalapozott gyanúját közölte.

Juhász Ferenc 2002. májusától 2006. június 9-ig volt honvédelmi miniszter. Az ügy másik gyanúsítottja, F. László 2004. december 10. és 2006. június 30. között töltötte be a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkári posztját.

A megalapozott gyanú szerint 2005. február 11-én F. László közigazgatási államtitkárként a lakásellátás iránti igényét nem az állami vezetői juttatások jogosultsági feltételeiről szóló kormányrendelet alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek jelentette be, hanem - hivatásos katonai szolgálati viszonyára hivatkozva - közvetlenül Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszternek, mint munkáltatójának.

Erről Juhász Ferenc - vagyonkezelőként megszegve a tárca rendelkezése alatt lévő lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló jogszabályi rendelkezéseket - olyan egyedi döntést hozott, melyben határozatlan idejűként állapította meg a lakásjuttatás tartamát.

A jogszabályok egyértelműen rögzítik, hogy a közigazgatási államtitkár, mint állami vezető hivatali lakással való ellátásra való jogosultsága kizárólag az állami vezetői jogviszony időtartamára állhat fenn, részére a lakást a tisztség betöltésének megszűnéséig lehet bérbe adni.
 
Juhász Ferenc egyedi döntése alapján 2005. május 5-én a Honvédelmi Minisztérium a 65 253 000 forint  forgalmi értékű, XIV. kerületi állami tulajdonú bérlakást adta át F. Lászlónak. 2006. május 10-én a közigazgatási államtitkár - mint a miniszteri döntésen alapuló, határozatlan idejű bérleti jogviszonyból származó vételi jog jogosultja -, a lakás részére történő eladását kérte Juhász Ferenctől - írta a főügyészség.

A miniszter megszegte azt a vagyonkezelési szabályt, amely szerint a hivatali lakással való ellátás keretében bérbe adott lakás az állami vezető részére nem idegeníthető el azzal, hogy elismerte F. László vételi jogosultságát. Ezt követően 2006. június 7-én eladásra jelölte ki az ingatlant, majd 2006. július 4-én a Honvédelmi Minisztérium a hivatásos katonákat megillető mérsékelt vételáron, 22 224 474 forintért adta el a lakást F. Lászlónak.

Az államtitkár igénybejelentései és Juhász Ferenc egyedi döntései azt célozták, hogy F. László közigazgatási államtitkári tisztségét és jogállását az ügyintézés során szándékosan figyelmen kívül hagyva F. László a vételi jog jogosultja, majd - kedvező vételi feltételekkel - tulajdonosa legyen az eredetileg állami tulajdonú ingatlannak - tette hozzá a főügyészség.

A vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a tárcát 43 028 526 forint vagyoni hátrány érte - tette hozzá a hatóság, amely felidézte, hogy Juhász Ferenc mentelmi jogát  már korábban felfüggesztették. A volt miniszter a mai kihallgatása során panasszal élt a gyanúsítás közlésével szemben, tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, majd pedig megtagadta a vallomástételt.

F. Lászlót a főügyészség kedden hallgatta ki gyanúsítottként egy rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetésével, mint felbujtót, aki a gyanúsítás közlésével szemben azzal jelentett be panaszt, hogy nem követett el bűncselekményt, a vallomástételt egyebekben megtagadta.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.