2011. december. 18. 10:34 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 18. 10:34 Itthon

Nem emlékszik, hogy darabolta fel áldozatát a gyanúsított nő

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a pestszentlőrinci "darabolós gyilkosság" elkövetésével gyanúsított nő előzetes letartóztatását.

A Fővárosi Bíróság honlapján szombaton közzétett közlemény szerint a bíróság végzésében az emberölés bűntette miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztály életvédelmi osztályán indult büntetőügyben elrendelte T. Edit gyanúsított előzetes letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb 2012. január 17-ig.

A végzés szerint figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, valamint a gyanúsított személyi körülményeire, megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható, illetve szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. A végzés jogerős - áll a Fővárosi Bíróság közleményében. Az ügyészség pénteken indítványozta a "darabolós gyilkosság" elkövetésével gyanúsított nő előzetes letartóztatását.

A rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy elfogták a pestszentlőrinci "darabolós gyilkost"; a megölt férfi élettársa, az 52 éves T. Edit részletes beismerő vallomást tett. Az elkövető előbb megfojtotta a férfit, majd a holttest mindkét kezét és lábát könyöknél, illetve térdnél megcsonkolta. A holttestet, amelyről a végtagok részeit levágták, megtalálták.

Szokolai Zoltán, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője korábban elmondta: hétfőn érkezett hozzájuk bejelentés a talált emberi testrészekről. "A szokásos nyilvántartási ellenőrzések" során állapították meg, hogy a végtagok F. Györgyhöz tartoznak. Ezután az ő kapcsolatrendszerét térképezték fel, T. Editet pedig szerdán igazoltatták közterületen, majd előállítása során a nő a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A gyanúsított a rendőröknek azt mondta: hosszan tartó rossz viszony volt közte és a férfi között az alkoholizálás és a sértett agresszivitása miatt. A nő azt állította, a darabolás konkrét körülményeire nem emlékszik, így a szemle feladata a bűntett részleteinek feltárása.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.