2011. december. 13. 18:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 13. 18:02 Itthon

Jó hírt kaptak a balatoni horgászok

Áfamentesek lesznek a balatoni területi horgászengedélyek januártól, részben ennek köszönhetően nem kényszerül jegyáremelésre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNP), viszont ezért csak januártól lehet megvásárolni az akciós horgász engedélyeket - mondta Füstös Gábor vezérigazgató.

Eddig 25 százalékos áfa terhelte a balatoni horgászjegyeket, viszont a horgászszervezetekhez hasonlóan a hajdani Balatoni Halászati Zrt. jogutódja, a BHNP nonprofit társaságként működik tovább, ezért változhatnak áfamentessé az engedélyek is. A Balaton ökológiai egyensúlyáért, a haltelepítésekért és a halőrzésért felelős BHNP költségvetésének több mint kétharmada, közel 400 millió forint származik évente a horgászengedélyek értékesítéséből. 

Füstös Gábor szerint az áfamentesség révén megtakarított pénz segítségével őrizheti meg a társaság a gazdasági egyensúlyát, hiszen míg korábban igen, idén a válságra való tekintettel nem kaphatott állami finanszírozást a kiemelt közfeladatai elvégzésére, köztük a veszteséges busahalászatra és a halelhulláskor keletkező tetemek eltávolítására. A halőrzésben közelmúltban végrehajtott eszközfejlesztést is az áfa-mentessé válásnak köszönhetően tudták meglépni - tette hozzá.

A vezérigazgató a horgásztársadalom türelmét és megértését kérte amiatt, hogy az áfa-mentesség bevezetése okán a jövő évi engedélyeket csak januártól lehet megvásárolni, így az akciós jegyek nem kerülhetnek a karácsonyfa alá. Ezért a 10 százalék körüli kedvezményt biztosító akciós területi engedélyeket nemcsak a szokásos ideig, január közepéig, hanem január 27-ig lehet majd vásárolni, továbbá "kárpótlásul" két nagy, februári és márciusi horgász-szakkiállításon is kaphatóak lesznek.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.