A forgalommal szemben haladt autójával az a férfi, aki életét vesztette kora délután a 4-es számú főúton, Törökszentmiklós határában.
A helyszínelők és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műszaki mentésben részt vevő munkatársai az elsődleges információk alapján elmondták: az egyik személygépkocsi vezetője Debrecen felé haladva az osztott pályás, négy sávos út Budapest irányába tartó oldalára hajtott fel.
A férfi ezt követően egy rövid ideig a forgalommal szemben haladt, majd frontálisan összeütközött egy, vele szemben szabályosan közlekedő autóval. A baleset következtében a vétkes sofőr – egy 79 éves kétpói férfi – a helyszínen meghalt. A másik járművet vezető 49 éves, törökszentmiklós-surjányi férfit a kiérkező mentők nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülésekkel szállították a szolnoki Hetényi Géza kórházba.