Minden jel abba az irányba mutat, hogy a kormány az iparűzési adóval kapcsolatos változásokkal a településeket többek között arra kötelezi, egymás vállára támaszkodva fejlesszék térségüket. Mindez hangzatos és nem utolsósorban EU-kompatibilis célkitűzés, ám az érintettekkel való beszélgetésekből kirajzolódik: a települések elméletben igen, gyakorlatban nem teljesen azonosulnak az elképzeléssel.
A települések között meglévő infrastrukturális különbségeket úgy lehet orvosolni, ha az önkormányzatok helyben képződő bevételeikkel hozzájárulnak a helyi területfejlesztési célokhoz, amit a „megyei szinten lehet hatékonyan kezelni” - legalábbis a kormány szerint ezért lenne hatékony megoldás, ha az iparűzési adó egy részét elvonnák és településfejlesztési célra fordítanák. Márpedig ez az elvonás konfliktushelyzetet teremthet a Fidesz vezette kormány és a többségben fideszes önkormányzatok között.
A kormány koncepciójában ugyan felvázolja, hogy körülbelül milyen önkormányzati rendszert képzel el a jövőben, ám még számos kérdőjel van. A tervezet például csak a döntési lehetőségeket villantja fel. Az elképezésekkel kapcsolatban az általunk megkérdezett polgármesterek a következő félelmeikről számoltak be: aggasztóan nyitott kérdés, vajon hogyan, milyen paraméterek alapján osztják szét a „közös kalapba” dobott iparűzési adót és egyáltalán, ki határozza meg, a támogatás milyen típusú feladatokhoz jár és erre ki milyen arányban lesz jogosult.
Nem tudni, hogy osztanak majd vissza
Vannak, akik vészjóslóan jövendölik, hogy a fennálló rendszer lényegében mit sem változik, hiszen nem tudni, a települések mennyire szólhatnak bele a folyamatokba, illetve mennyire érvényesül az a rég bevett szokás, miszerint "sógor-koma jó barát" kapja a pénzek nagy részét. Így akár az is megeshet, az érintettek nem jutnak egyről a kettőre.
Egyes polgármesterek úgy látják, alapvetően már ott megbicsaklik a tervezet, hogy elsősorban a megyék gondoskodnának a területfejlesztésről, ami nem mentes a politikától és a nagyobb városok érdekeitől sem. Ezek a településvezetők azzal érvelnek, éppen emiatt szegényedtek el az évek alatt.
Ám bárhova, bármekkora mértékben folyik is be a pénz, az önkormányzatoknak így is, úgy is vérveszteséget jelentenek az elvont pénzek és a korlátlan rendelkezés megszüntetése az iparűzési adó felett. Enyhítő körülménynek számítana, ha az önkormányzatok részére reális összeget határoznának meg településfejlesztési hozzájárulásként. Erre vonatkozóan nincs nyilvánosságra hozott terv, csupán annyi biztos, hogy a kormánynak sem lesz könnyű ezt meghatározni, hiszen még az érintettek között is eltérő álláspontok vannak arról, mennyi lenne a reális arány.
Inkább a keveset adnák oda
Kovács József, Tápszentmiklós polgármestere az elvont és az önkormányzatoknál maradó pénzek „optimális arányát”, 20-80 százalékos elosztásban, a kisebb rész kerülne az államhoz. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestereként ennél kevesebben, 10-90 százalékos elosztást látna jónak. Ezt a nagyváros vezetője azzal indokolta, hogy elsődlegesen azokra a városokra kellene pénzt fordítani és azok pozícióját megőrízni, amelyek az adott térségben jelentős húzóerőt képviselnek, mind a vállalkozások-befektetések, mind a beruházások-fejlesztések terén.
Az említett arányokból is jól tükröződik, elméletben mindenki hozzájárulna a megyén belüli területfejlesztésekhez, viszont, ha ebből valóban ki kellene venni a részüket, akkor gyakorlatilag ódzkodnak magától a gondolattól is.
„Vannak olyan elmaradott térségek, például Nógrád- és Somogy megyében, ahol a beszedett 10 százalék mit sem változtatna a fennálló helyzeten” - magyarázta a hvg.hu-nak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Erre Kovács József, Tápszentmiklós polgármestere a kataszrofális, Győr és Tápszentmiklós közti utat hozta fel példaként, majd hozzáfűzte: szerinte is az önkormányzatoknál kellene hagyni a pénzeket, így senki nem érezné becsapottnak magát.
Mégis, ha egyes önkormányzatok rá lesznek kényszerítve, hogy iparűzési adójuk egy részét közös célokra fordítsák, akkor el kell gondolkodniuk azon, a kieső részt vajon hogyan pótolják. Vannak olyan nagyvárosok - mint például Kecskemét -, ahol a vezetés retteg attól, hogy muszáj lesz magasabb adót kiszabniuk, mert csak így tudják pótolni a kieső bevételeket, melyek létfontosságúak a már elkezdett beruházások, fejlesztések önrészéhez vagy éppen befejezéséhez.
Kiskapukat keresnek
Vannak azonban, akiknek a fejében meg sem fordul magasabb adó kiszabása, ők inkább a leleményességben és a törvény által kínált kiskapukban látják a megoldást. Több kisebb településen, beleértve Tápszentmiklóst is, nem szednek iparűzési adót, aminek eredményeképp vállalkozások tucatjai tették át székhelyüket az „adó- és cégparadicsomba”.
Úgy tűnik, valóban érdemes ezekről a kiskapukról beszélni, hiszen ebből a nagyvonalú engedményből nem csupán a vállalkozások profitálnak, hanem az ezzel számoló, tápszentmiklósi önkormányzat is. A település négymillió iparűzési adó helyett - a várakozások szerint a fuvarozók befizetett gépjárműadójának köszönhetően - 2012-re húszmillió forintot zsebelhet be. Bár arra semmiféle garancia nincs, mindezt meddig tudják csinálni, mert Tállai András önkormányzati államtitkár a sajtóban arra panaszkodott, hogy a Belügyminisztériumnál rendszeresen hangoztatják a településvezetők, hogy bizonyos cégek elméletileg iparűzési adótól mentes településen tevékenykednek, holott a gyakorlatban semmi közük nincs hozzájuk. Ezzel pedig jelentős hátrányt okoznak másoknak, akik nem élnek vagy élhetnek ezzel a lehetőséggel.
A kistelepülések némelyike igyekszik törvénysértés nélkül, ám a kiskapukat megtalálva segíteni magán, hogy a felvett hiteleket, feladatokat és nyomást átvészeljék. Ha a jövőben a települések nem választhatnak, beszedik-e az iparűzési adót vagy sem, akkor kérdéses, milyen ehhez hasonló pluszjuttatásokat tudnak nyújtani, amellyel a többi, fejlettebb település mellett labdába rúghatnának, például azzal, hogy vonzóvá teszik a települést a vállalkozók számára. Egy kiskapu lehetne Kovács József szerint, ha minimális, 05 százalékos iparűzési adót vetnének ki, persze kérdés, ehhez mit szólna a kormányzat.
Az mindenesetre most világosan látszik, hogy a közös fejlesztésben, fejlődésben való gondolkodást a szétaprózódott helyi érdekek akadályozzák. Csupán két dologban van egybecsengő álláspont: az új rendszerrel szembeni fenntartásokban és a kételyekben.
