Leállították az NNI főnyomozóját?
Titkosított büntetőeljárás folyik a Nemzeti Nyomozó Iroda dél-dunántúli régiós osztályának vezetője, Váradi Csaba ellen. A pécsi főnyomozót az NNI igazgatója felfüggesztette beosztásából – számolt be a Magyar Hírlap.
A Kaposvári Katonai Ügyészség indított titkosított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) dél-dunántúli régiós osztályának vezetője, Váradi Csaba alezredes ellen – adta hírül tegnap a Dunántúli Napló. Az NNI igazgatója fegyelmi eljárás megindítása és büntetőfeljelentés megtétele mellett felfüggesztette Váradi Csaba szolgálati viszonyát. Ezt lapunknak az igazgató, Csizner Zoltán megerősítette, de mást elmondani nem kívánt az ügyről, mivel az eljárást a katonai ügyészség folytatja. Csók István ezredes, a Kaposvári Katonai Ügyészség vezetője a Dunántúli Naplónak elmondta, Váradi Csabával szemben nem alkalmaztak kényszerintézkedést, nem vették őrizetbe.
A Magyar Hírlap rendőrségi forrásokra hivatkozva írja azt, hogy a főnyomozóval „egyszerűen elbántak”, mert a Pécsi Egyetem körüli, csaknem negyvenmilliárd forint kárértékű vesztegetés és hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárásban „túl messzire jutott”. Egy másik rendőrségi informátor viszont arról számolt be, hogy Váradi egy magánéleti konfliktushelyzetben élt vissza a helyzetével, s emiatt indult ellene két héttel ezelőtt eljárás.