2010. október. 28. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 28. 12:46 Itthon

Jobbik: a kormánypártok méltatlanok arra, hogy egyedül alkotmányozzanak

A Jobbik továbbra is részt vesz az új alaptörvény előkészítésének folyamatában. Szerintük a kormánypártok méltatlanok arra, hogy egyedül alkotmányozzanak.

A párt képviselői erről a Jobbik-frakció csütörtöki ülése után nyilatkoztak. Balczó Zoltán alelnök elmondta: egyetértenek az arcátlan végkielégítések szigorú és visszamenő hatályú megadóztatásával, de úgy vélik, meg kell találni az ezt megengedő alkotmányos megoldást. Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítését a Jobbik elfogadhatatlannak tartja - közölte. Gyüre Csaba hozzátette: a jogállamiságra mért csapásként értékelik Lázár János fideszes frakcióvezető javaslatát. A Jobbik ugyanakkor az MSZP és az LMP magatartását is elítéli. Gyüre Csaba úgy fogalmazott: azzal, hogy a másik két ellenzéki párt kivonult az alkotmány-előkészítési munkából, a Jobbikra hárul a feladat, hogy megakadályozza egy "párturalmi alkotmány" elfogadását.

 

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?