2010. október. 27. 09:54 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. október. 27. 09:49 Itthon

LMP: vonják vissza a lepacsizott légifotós közbeszerzést!

Az LMP az állami tulajdonú termőföldek légifotózására kiírt, cégre szabott pályázat visszavonatására szólítja fel a vidékfejlesztési minisztert.

"Alacsonyan szállnak a milliárdok a Vidékfejlesztési Minisztérium háttérintézményénél. Hétfőn járt le ugyanis a határideje annak a gyorsított eljárásban meghirdetett közbeszerzési pályázatnak, amit a Földmérési és Távérzékelési Intézet (Fömi) írt ki, közel 5 milliárd forint értékben, az állami tulajdonú termőföldek légifotóinak elkészítésre" - közölte Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese.

"A pályázati feltételeket úgy határozták meg, hogy azon csak az a Geodézia Zrt. indulhasson, melynek egykori vezérigazgató-helyettese jelenleg a minisztérium közigazgatási államtitkára, egykori igazgatótanácsi tagja pedig a pályázatot kiíró intézet jelenlegi főigazgatója. Az index.hu információi szerint valóban csak egy pályázat érkezett a tenderre – a Geodézia által vezetett konzorciumé. A pályázati borítékot nem kellett messze vinni: az összefonódás újabb bizonyítéka, hogy a cég és a megrendelő az állami intézet egy épületben székel" - írja Karácsony Gergely közleményében. 

Az LMP szerint erősen vitatható az is, hogy miért kell "csillagászati összegeket fizetni azért a munkáért, ami 2005-ben még 129 millió forintba került, arról nem is beszélve, hogy ma már sokkal korszerűbb és olcsóbb eljárások is rendelkezésre állnak". A Lehet Más a Politika ezért felszólítja a vidékfejlesztési minisztert, hogy azonnal utasítsa a Fömi vezetőjét a pályázat visszavonására. "Ellenkező esetben mindenki számára világossá válhat, hogy az Orbán-kormány a jogállamiság és a társadalmi igazságosság után a tiszta közélet értékét is semmibe veszi" - zárul a közlemény.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.