2010. október. 12. 16:46 HavariaPress Utolsó frissítés: 2010. október. 13. 11:11 Itthon

Elmulasztott védelmi intézkedések miatt gyanúsítják a MAL vezetőjét

Elmulasztott védelmi intézkedések miatt gyanúsította meg a rendőrség több bűncselekménnyel is a MAL Zrt. vezetőjét a kolontári iszapkatasztrófával kapcsolatosan.

A Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn délután hallgatta ki gyanúsítottként Bakonyi Zoltánt, a MAL ügyvezető igazgatóját az iszapkatasztrófával összefüggésben, a férfit több ember halálát okozó közveszély-okozás és környezetkárosítás bűncselekményeivel gyanúsították meg. Az ügyvezető vallomást tett a nyomozóhatóság előtt, azonban panasszal élt mind az őrizetbe vétel, mind pedig a gyanúsítás ellen.

A nyomozóiroda közleménye szerint a gyanúsításnak az ad alapot, hogy a gyanúsított elmulasztotta a hasonló katasztrófák kármentesítéséhez, az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, a védelmi rendszerek, illetve a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását. A TV2 hétfő esti adásában arról számolt be, hogy a cégvezető meggyanúsításának alapja egy 2009-ben Bakonyi Zoltán által is aláírt katasztrófaterv, amiben nincs benne, hogy mit kell csinálni, ha átszakad a gát. A cégvezető viszont azzal érvelt, hogy soha nem kérte tőle egyik cégvezető vagy hatóság sem, hogy ilyen vészforgatókönyvet dolgozzon ki – írta az Index.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?