2010. július. 09. 14:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 09. 14:05 Itthon

Hódmezővásárhely: nem távolítják el a támogatással visszaélők listáját

Nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról az önkormányzat azt a listát, amely azon állampolgárok adatait tartalmazza, akik visszaéltek az általa nyújtott támogatásokkal - tájékoztatta az ügyben vizsgálatot indító adatvédelmi biztost Lázár János polgármester, aki levelét pénteken az MTI-hez is eljuttatta.

Lázár János (Fidesz) szerdán közölte az MTI-vel: Hódmezővásárhely nyilvánosságra hozza a szociális támogatásokkal, segélyekkel visszaélők névsorát. A lépést a polgármester azzal indokolta, hogy a nyilvánosság erejével szeretnének fellépni azokkal szemben, akik visszaélnek a város és az ország adófizetői közösségének támogatásával. A város honlapjára felkerült listán mindazok neve szerepel - pontos születési dátummal és a kizárás okának feltüntetésével -, akik a várostól segélyt igényeltek, de azt nem vették át, vagy a megítélt támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították. Egy újabb kattintással az érintettek pontos lakcíme is megjelenik. Az adatvédelmi biztos az önkormányzatnak küldött megkeresésében jelezte, hogy hivatalból vizsgálatot indít az ügyben, s felszólította az önkormányzatot: távolítsa el a közzétett adatokat a honlapról. A polgármester ezt követően az MTI-hez pénteken eljuttatott, csütörtöki dátumozású levelében arról tájékoztatta Jóri Andrást, hogy az önkormányzat nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról a listát.

Lázár János levelében azt írta: a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény, amelynek alapján az ombudsman hivatalból vizsgálatot indított, kimondja azt is, hogy a törvény közérdekből - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Mint hozzátette, a törvény azt is kimondja, hogy az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell, s erre az érintett figyelmét fel kell hívni, s Hódmezővásárhelyen eszerint járnak el. Lázár János válaszában megjegyezte: "ha a BAR-listák működhetnek, a szociális törvény hiányosságait és átfedéseit kihasználókról is szükséges nyilvántartást készíteni, hogy megvédhessük a ténylegesen támogatásra szoruló embertársainkat".

A Lehet Más a Politika (LMP) csütörtökön felszólította Lázár Jánost, hogy "vonja vissza a szégyenlistát, és hagyjon fel a szegényellenes hangulatkeltéssel". A párt azt közölte az MTI-vel: álláspontja szerint ez az eljárás nemcsak súlyos morális és politikai aggályokat vet fel, hanem adatvédelmi és személyiségi jogokat is sért.  "A lista félrevezető, manipulatív, egymás ellen fordítja a polgárokat és bizalmatlanságot szül az állami szociális szolgáltatásokkal szemben" - írta az LMP.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a listát "szégyenfalnak" nevezte. A civil szervezet a honlapján azt írta: ez az eljárás kirívóan alkotmányellenes és súlyosan jogsértő. A listán szereplő igénylés alapján ugyanis bárki megtudhatja azt, hogy valaki például munkanélküli, súlyos megélhetési gondokkal küzd vagy beteg. A TASZ indokoltnak tartja, hogy az ügyben a nyomozó hatóságok is eljárást indítsanak. A személyes adattal való visszaélés hivatalból üldözendő, a nyomozóhatóságoknak tehát kötelességük megindítani a büntetőeljárást - közölte a szervezet.

Az adatok nyilvánosságra hozatala Szabó Endre Győző, az adatvédelmi ombudsman munkatársa szerint is jogszerűtlen. A Magyar Rádió honlapja szerint a szakember csütörtökön úgy nyilatkozott: "a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak kell lépéseket tenni elsősorban". A szociális jellegű juttatások odaítélése hatósági jellegű munka, nem igényli az adatok közzétételét, a "visszaélők kiszűrése az adatok közzététele nélkül is megvalósítható".

Lázár János csütörtökön a reagálások kapcsán úgy fogalmazott: az adatvédelmi ombudsman "fordítva ül a lovon", azok pártján áll, akik folyamatosan megszegik a társadalmi normákat, a jogszabályokat. Szerinte az LMP azokért kampányol, akik munka helyett inkább segélyből tartatnák el magukat, s a TASZ is azokat védi, akik az igazán rászorulóktól elveszik a támogatás lehetőségét.   

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés