H1N1: elhunyt egy krónikus beteg
Elhunyt egy H1N1-vírussal is fertőzött, de krónikus beteg férfi Csongrád megyében - közölte kedden a Szegedi Tudományegyetem klinikai központja.
A beteg a klinika egyik társintézményében vasárnap hunyt el, bővebb információt szerdára ígért a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ. A férfi a huszonegyedik, akinek a halála összefüggésbe hozható a H1N1 vírussal Magyarországon.
A Szegedi Tudományegyetem Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán a hétvégén hunyt el az a kismama is, aki több mint négy hete került kórházba a H1N1 szövődményeivel. Múlt péntek óta egyébként jelentősen megnőtt az újinfluenzás betegek száma Szegeden. Szeptember vége és december 4. között 35 embernél mutatták ki a H1N1 vírus jelenlétét, az azóta eltelt négy nap alatt azonban már 52-en bizonyultak H1N1-pozitívnak. További 4 betegnél a vizsgálat még tart.
A betegek közül jelenleg 14-et ápolnak a szegedi klinikákon. Három férfi közül egy kap intenzív ellátást, és géppel lélegeztetik. A hat női betegből ketten vannak intenzív osztályon, és szintén lélegeztető gép segíti a gyógyulásukat. Mellettük öt gyermeket is ápolnak Szegeden újinfluenzával.