2009. szeptember. 14. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 14. 10:58 Itthon

Újabb eljárások indultak gárdisták ellen

Ismét szabálysértési eljárások indultak egy Magyar Gárda-rendezvény miatt - írja hétfői számában a Népszava.

A július 2-án feloszlatott szervezet a hét végén Kerepesen tartotta családi napját; egy magánterületen mintegy 500 ember jelent meg, többen a gárda egyenruháját viselték. A rendőrség azért avatkozott be, mert szerintük a "résztvevők egy része megvalósította a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértését". Összesen 477 embert igazoltattak, 17 ellen szabálysértési eljárás indult, egy ellen pedig büntetőfeljelentést tettek (utóbbit nem a rendezvénnyel kapcsolatban, hanem más bűncselekmény miatt).

A Népszava úgy tudja, hogy nem jelöltek meg senkit a rendezvény szervezőjeként, így egyesülési joggal való visszaélés miatt várhatóan nem indul majd eljárás. Emlékeztetőül: a gárda augusztus 22-i, szentendrei illegális avatása miatt épp ezen tényállás szerint indítottak eljárást Vona Gábor Jobbik-elnök ellen.

A gárdisták sem tétlenkedtek: nemrégiben közölték, hogy a rendőrség ellen tettek feljelentéseket. Most azt tudatták: hivatali visszaélés miatt több gárdista is feljelentést tett, de az intézkedő rendőrök ellen is tettek bejelentést, amiért azok nem tagadták meg a – gárdisták szerint – jogszerűtlen parancsokat – olvasható a lapban.

Hirdetés
Címkék
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.