2009. július. 15. 08:10 Csikász Brigitta Utolsó frissítés: 2009. július. 15. 10:05 Itthon

Rossz az emberek közbiztonságérzete, de bíznak a rendőrökben

A lakosság 2 százaléka még 2009-ben is fél a rendőröktől, 19 százaléka pedig rossznak tartja a közbiztonságot – ismertette Bencze József országos rendőrfőkapitány a legújabb közvélemény-kutatás eredményét elsőként a hvg.hu-val.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által, 2005 után először idén megrendelt – a korábbiakhoz képest legszélesebb körű – 3000 fős mintán alapuló felmérés egyelőre csak munkaanyag, amelynek kiértékelése után a kutatás megállapításait nyilvánosságra hozzák. Annyit azonban Bencze József elmondott, a felmérésen látszik, hogy 2005 volt az utolsó békeév a testület történetében, s azóta romlott a rendőrök megítélése a lakosság szemében. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha 2007 végétől folyamatosan javult a rendőrség bizalmi indexe.

Bencze József: vegyes eredményeket hozott a felmérés
„A 2006-os őszi zavargások nagy horpadást okoztak a rendőrség hajóján.” Ezt tetézte 2007 többek közt a Zsanett-üggyel, majd 2008 a romák elleni támadássorozattal, amelyek miatt a látencia és a közbiztonság kapcsán negatívabb kritikát fogalmaztak meg az emberek a rendőrség munkájáról. A megkérdezettek biztonságérzete  romlott ugyan, de 2005-höz és 2002-höz képest nem jelentősen. A válaszadók 68 százaléka biztonságban, 12 százalék pedig teljesen biztonságban érzi magát.

„Érdekes – jegyezte meg Bencze József –, hogy az országostól a helyi szint felé haladva nő a közbiztonságot jónak tartók aránya. Míg a megyékre vonatkozón a válaszadók 17 százaléka gondolta, hogy minden rendben van ezen a téren, addig a településekre vonatkozóan már 39 százalék vélekedett így.” A közbiztonság romlásának okaként jelölték meg a fokozódó társadalmi feszültséget, az etnikai konfliktusokat, az elit példamutatását, valamint a rendőrség általános rossz anyagi helyzetét, amelyek egyike sem a rendvédelem munkáján múlik.

A közvélemény-kutatás eredményében – az országos főkapitány szerint – a sajtónak nagy szerepe van. Mindazonáltal hangsúlyozta, s ezzel magyarázta a felmérés megrendelését is, hogy az emberek véleménye fontosabb, mint a bűnügyi statisztikák, hiszen azok hiába mutatnak javuló tendenciát több bűncselekménytípusban, ha az emberek máshogy érzik. Az önkormányzatok által elvégzendő bűnmegelőzés hiányát is a rendőrség számlájára írják, holott a testület tesz ezért a legtöbbet – tette hozzá Bencze József. A felmérés azt mutatja, hogy 2005-höz képest romlott a rend őrei által elvégzett bűnügyi tevékenység megítélése is. A helyzet javításának lehetőségét a megkérdezettek 45 százaléka a szigorú büntetésekben, 33 százalékuk pedig a kormány határozott büntetőpolitikájában látja.

A felmérés első ízben vizsgálta a tömegdemonstrációk rendőri biztosítását a 2006-os, 2007-es és 2008-as években, s az eredmények szerint a lakosság folyamatosan javuló tendenciát érez ezen a területen. Míg 2006-ban a biztosításokat a válaszadók 28 százaléka tartotta szakszerűnek, 2007-ben már a lakosok 37 százaléka, 2008-ban pedig a megkérdezettek 51 százaléka nyilatkozott így.

Az intézmények iránti bizalmi index szempontjából – az NRC Piackutató Kft. idén május 28-31. között elvégzett, 1000 internethasználó online megkérdezése alapján – ugyanakkor a magyar rendőrség nem áll rosszul: középtájon szerepel az ombudsmanokat, a köztársasági elnököt, az önkormányzatokat, az egyházakat, a kormányt, a Parlamentet és a politikai pártokat megelőzve. Szintén jól áll a szervezet a Gfk Csoport Wall Street Journal Europe megbízásából készített felmérése szerint. Ebben arra voltak kíváncsiak, hogy Magyarországon mely szakmák képviselőiben bíznak az emberek. A sorrendben a rendőrök a hetedik helyen szerepelnek. A legnagyobb bizalom a tűzoltókat, a postásokat és a tanítókat, tanárokat övezi, a rendőrökben 3 százalékkal kevesebben – a megkérdezettek 67 százaléka – bíztak meg 2009-ben, mint tavaly (70 százalék). A lista legvégén az újságírók (29 százalék) és a politikusok (9 százalék) szerepelnek.
Hirdetés