2009. június. 23. 19:04 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 23. 19:07 Itthon

Javítanának Budapest közbiztonságán

Különböző programokkal Budapestet biztonságos és élhető várossá lehet tenni - nyilatkozta Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke.

Danielisz Béla elmondta, hogy az általa ez ügyben összeállított rövid és közép távú javaslatcsomagot a testület következő ülése elé terjeszti. A szocialista politikus kifejtette, hogy a főváros bűnmegelőzési kartájára alapozva első körben a közterületi bűnmegelőzésre fókuszálnának. Ennek keretében felmérnék a közparkokat bűnmegelőzési szempontból. Feltárnák, hogy hol fordulhatnak elő rablások, drogozások. Bűnmegelőzési szempontból áttekintenék az egész főváros közvilágítási rendszerét és felülvizsgálnák a Budapesten kiadott összes közterület-foglalási engedélyt is. A rossz közérzetünk egyik oka ugyanis a rendezetlenség - szögezte le az elnök. 
   
Ugyancsak az első szakaszban megerősítenék a kórházak és az iskolák biztonságát, valamint továbbfejlesztenék a fővárosi közterület-felügyelet vészhelyzeti információs központját. Távfelügyeleti központtal oldanák meg a kórházakban a tűzvédelmet, s jelzőrendszert építenének ki a lopások ellen is. Megoldanák azt is, hogy a nyitott kórházak valamiképpen mégiscsak azonosíthassák az intézménybe látogatókat, hogy a rossz szándékkal érkezőket nyomon követhessék. A főváros minden középiskolájára kiterjesztenék a hat tanintézetben három éve zajló biztonságos iskolaprogramot a következő egy évre. 
   
A vészhelyzeti információs központot pedig oly módon fejlesztenék tovább, hogy alkalmas legyen egy olyan távfelügyeleti központ jellegű működésre, amellyel a fővárosi önkormányzat intézményeiben azonnal reagálhatnának például a betörésekre. A távfelügyelethez való csatlakozás lehetőségét kiterjesztenék a lakosságra is, az arra rászorulók igénybe vehetnék azt. 
   
A programelemeket külső szervezetek bevonása nélkül, az önkormányzat hivatalnokaival és alkalmazottaival valósítanák meg - közölte az elnök. Hozzátette, hogy javaslatában indítványozza azt is, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetésének ez évi általános tartalékából 900 millió forintot biztosítsanak e programcsomag megvalósítására.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.