2009. április. 24. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 24. 10:52 Itthon

Biztonsági szolgálattal védenék a köztisztviselőket Pápán

Biztonsági rendszer és szolgálat létrehozását tervezik a pápai polgármesteri hivatalnál - mondta Áldozó Tamás, a város alpolgármestere.

A hivatalban ugyanis van néhány olyan munkaterület, ahol a köztisztviselő fokozottabban van kitéve agressziónak - mondta, rámutatva: ilyen az adóigazgatás, ezen belül is különösen a gépjárműadóval kapcsolatos ügyintézés, de "kritikus munkaterület" a szociális igazgatás is. Az alpolgármester szerint "különösen gubancos" a gyámügyi igazgatás, gyakori vitákkal, veszekedésekkel. 

Áldozó Tamás szerint a segélyezések esetében például "tömegével vannak olyan nyilatkozatok, amelyek a magánokirat-hamisítás gyanúját is felvetik". Ilyenek például az együttélésre vagy különélésre vonatkozó nyilatkozatok, attól függően, hogy a segély melyik esetre állapítható meg - tette hozzá. 

A környezettanulmányok során pedig rendre az derül ki, hogy egészen más a valós helyzet, mint az a nyilatkozatban szerepel - mondta az alpolgármester, megjegyezve: nem ritka eset az sem, hogy hamis orvosi igazolást nyújtanak be a közhasznú munka elkerülésére. De előfordult az is, hogy az orvos jelezte: fenyegetés hatására volt kénytelen kiadni az igazolást a munkára való alkalmatlanságról.

Áldozó Tamás szerint a polgármesteri hivatalokban - így Pápán is - főleg a női ügyintézőket éri gyakran agresszió, amellyel szemben ők - lelki habitusuk és fizikai adottságaik miatt - nem tudnak védekezni. Tettlegességig ugyan még nem fajultak a pápai önkormányzatnál az események, de ez nem egyszer csak "egy hajszálon" múlott - mondta az alpolgármester, megjegyezve, hogy az ügyintézőkkel való kiabálás, ordítozás és a fenyegető fellépés viszont szinte mindennapos. 

Az ügyintézők biztonságának kérdését nem lehet és nem is akarják "megkerülni", ezért a "leghatározottabban fontolóra vették" egy hivatali biztonsági rendszer bevezetését és szolgálat felállítását - nyilatkozta az alpolgármester.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.