A magyar autós valójában nem hülye
Az európai autós – mihelyst kiszáll járművéből – világosan látja, hogy a forgalomcsillapításnak milyen előnyei vannak. A magyar autós sem gyöngeelméjű ösztönlény, bármennyire is igyekeznek róla ilyen képet festeni a nevében fellépő „szakemberek”, fogadatlan prókátorok.
Kifejezetten távlatos lépés volt most előhozakodni a fővárosi forgalomkorlátozások ötletével, még akkor is, ha a – hétfőre lényegében megbukott – koncepciónak nem minden eleme volt világos, s a vele gyorsan összekapcsolt „műdugó” vagy „mesterséges dugó” kellően rossz hangzású fogalmak ahhoz (például a „forgalomcsillapításhoz” képest), hogy azonnali dacreakciót váltsanak ki. Pedig az autóforgalom korlátozása a budapesti belső kerületekben (is) kifejezetten kívánatos, sőt, elkerülhetetlen lépés.
Érdekes megfigyelni, hogy a műdugóéhoz hasonló kritika bizony elkerülte a Belváros-Lipótváros önkormányzata által pár hete bejelentett új belvárosi főutcatervet. Pedig az se semmi: a Kecskeméti utcától az Október 6. utcán át egészen a Vígszínházig a ferencvárosi Ráday utcához hasonló, a gépjárműforgalom elől nem elzárt, de azt határozottan háttérbe szorító tengely épül. Olyan, amely – ha egyelőre csak egy zebra erejéig is –, de áttörné a kétszer háromsávos Kossuth Lajos utcai „autósztrádát”, várakozásra késztetve a – nyilván dugóvá felfejlődő – autókat. Úgy hírlik, később a Váci utca északi és déli része is gyalogátkelőhellyel kapcsolódik össze a felszínen. Talán azért nem követte felhördülés a tervet, mert jó, s összhangban áll azok elképzeléseivel, akik lakói, meg azokéval is, akik csak vendégei a Belvárosnak.
Pusztán attól, hogy valaki autózik, még nem válik aszfaltcsíkfüggővé, nincs is tehát szüksége olyan fogadatlan prókátorokra, akik azt hazudják helyette, hogy a radikális forgalomcsillapítás évekkel megelőzte a korát. Az autósoknak semmi szükségük olyan védőszentekre, mint Hagyó Miklós, Molnár Gyula és Lakos Imre helyiérdekű politikusok. Ők az ötlet „időszerűségét” kérik számon. Pedig az aktualitásával csak az nincs tisztában, aki sosem járt még egyetlen vonzó és élhető európai nagyvárosban sem. Mások azzal jönnek, hogy a magyar autósnak minden lezárt út mellé alternatív menekülőútvonal kell, meg kompenzáció, miközben a városban régóta zajló felújítási munkák (Szabadság híd, Vámház körút, rakpartok, Thököly út, Szent Gellért tér) jól mutatják, hogy semelyik forgalmas útvonal nem nélkülözhetetlen.
Ugyan, miért nem emelték fel óvón mutatóujjukat a „szakemberek”, amikor az elmúlt húsz-harminc évben zsúfolt autópályává változott a Rákóczi út, meg az Üllői út is, hogy csak a két „műdugós” tervben is említett hatsávost említsük. És bár érdekes az ő véleményük is, érdemesebb volna azokat faggatni, akik éppen a szmoggal teli városrészeken laknak. Vagy akiknek egykor értékes ingatlanuk gyakorlatilag értékesíthetetlen, s a falakra rakodó kosz levakarása egy vagyonba kerülne. Vagy kérdezzék tán azokat, akik üzlethelyiséget vásároltak egy „világváros” szívében, de hamar ráébredtek, hogy valójában egy műút melletti lepusztult aszfalttengerben van boltjuk. Közismert vajon, hogy a Rákóczi úton nem lehet ablakot nyitni a szmog, s nyitott ablak mellett beszélgetni a zaj miatt? Minden autós számára nyilvánvaló lenne, ha néha kiszállnának ott sétálni, de miért tennék? Budapest belvárosának ezen a részén korzózni is képtelenség. Életminőség szempontjából a pesti belváros e szakasza nívótlan, rossz, s ezt azok is érzékelhetik, akik az agglomerációban vagy Budán felépített kertes házukból indulnak útnak autóval, s elvárnák, hogy előttük közúton semmilyen akadály ne álljon.
Az úrvezetők csupán élnek a felkínált lehetőséggel, hogy a lehető leggyorsabban átsuhanhatnak a város – egykor – legbecsesebb kerületein. Igazából viszont ők is pontosan tudják, hiszen éppen ezért menekültek el egykoron innen: kisebb forgalommal szebb és élhetőbb volna a főváros. Ahhoz, hogy ők is élvezhessék, előbb, sajnos, kicsit kijjebb kell a gépjárművüket terelni. Kompenzáció? Kapnak egy gusztusosabb belvárost, legyen ez a kompenzáció. Olyat, ahonnan nem menekülni kell hétvégenként, hanem amit érdemes felkeresni.
Az autósok – már ha lehet általában beszélni róluk – olykor hajlamosak azt gondolni, hogy minden változás az ő bosszantásukra születik, meg az összes többi autós, motoros, kerékpáros az ő bosszantásukra vesz részt a közlekedésben. Ezt a frusztráltságot gerjeszteni nem túl bölcs dolog. Ám miután kibosszankodta magát mindenki, vegyen egy mély levegőt, s számoljon el azzal, hogy a belvárosból szépen, fokozatosan, amennyire csak lehet, ki kell szorítani az autóforgalmat. Ezek szerint nem ma, de minél hamarabb.
Kiricsi Gábor