2008. december. 19. 15:15 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 19. 15:38 Itthon

"Stratégiai recsegés-ropogás" a pártoknál

Idén az összes pártnak stratégiát kellett váltania az év elejéhez képest - írta a Political Capital Institute 2008-as évjelentésében.

A jelentésben úgy fogalmaznak, hogy az egész évet "stratégiai recsegés-ropogás", illetve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök politikai manőverei jellemezték. 

Az esztendőt összefoglalva azt írták, hogy tavasszal a népszavazás, ezt követően az MSZP-SZDSZ-koalíció felbomlása, végül az ősszel Magyarországon is nyilvánvaló vált pénzügyi és gazdasági válság vetett véget egy-egy politikai szakasznak és az ahhoz társított politikának. A népszavazás leglátványosabb politikai következménye a koalíció felbomlása volt. A referendum emellett tartalmában is elsöpörte a kormány politikáját, a nagy ellátó rendszerek átalakításának programja az év végéig lekerült a napirendről, az MSZP kommunikációja hónapokig baloldali fordulatot hirdetett - áll a jelentésben.
 
Az értékelés készítőinek véleménye szerint a népszavazás "elsöpörte" a Fidesz stratégiamódosítási kísérletét is: a párt felhagyott a 2007 tavasza óta folytatott "kompetencianövelő imázsváltással" és az év végére lényegében visszatért a 2006-os kampányban megfogalmazott, "emberpárti", mindenki mellett érvelő üzeneteihez. 
 
A Political Capital értékelése szerint a népszavazás következményeként az SZDSZ-t az egészségügyi reform teljes bukása miatt érte jelentős kudarcot, míg az MDF esetében a referendumot "erőtlenül negligáló politika" bizonyult kevésnek.  
 
A koalíciós szakításkor, mielőtt a kisebbségi kormányzás nehézségei felszínre kerültek volna, úgy tűnhetett, az MSZP számára előnyös lehet, ha kihátrál a reformokból. A liberális párt szempontjából pedig logikusnak tűnt, hogy a szocialistákkal és a kormánnyal szemben megfogalmazott identitás segíthet visszaszerezni az eltávolodott szavazókat. 
 
A Political Capital úgy látja, hogy a kisebbségi kormányzás induló időszaka azonban az MSZP számára a stratégianélküliség politikáját jelentette, míg az SZDSZ-nek a szocialistákkal szembeni pozícionálási stratégiája nem jutott sehova. 
 
Az MDF szempontjából az év stratégiai buktatója az volt, hogy az MSZP-vel és a Fidesszel szemben párhuzamosan megfogalmazott politikáját az SZDSZ-szel való küzdelemre kényszerült felcserélni, miután a volt kormánypárt kilépett a koalícióból. Emellett az MDF számára a legnagyobb hátrányt az okozta, hogy a tisztújítással, illetve a frakció megtartásával kapcsolatos ügyek következtében a legtöbb nyilvánosságot a párton belüli ügyek kezelése kapta, s a párt nem a szavazókat megszólító ügyekről beszélt.
 
A jelentés kitér rá, hogy a pénzügyi, majd kialakuló gazdasági válság a sokadik fordulatot idézte elő a kormány és az ellenzék politikájában: teljesen átrajzolta a politikai környezetet és felborította a korábban követett stratégiákat.  

A válság a kisebb parlamenti pártok politikájában is fordulatot hozott, és egyfajta kényszerpályára terelte őket. Míg korábban az SZDSZ és az MDF azon versengtek, hogy ki az "ellenzékibb" ellenzéki párt, a válság következtében sokkal inkább a "felelős ellenzékiség" vált a rivalizálás fő terepévé - írják.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.