2008. október. 16. 08:54 Utolsó frissítés: 2008. október. 16. 08:56 Itthon

Tapasztalt masinisztája volt a monorierdői vonatnak

Egy 20 éve balesetet nem okozó szolnoki férfi volt a vezetője annak a személyvonatnak, amely október 6-án Monorierdőnél ráfutott az InterCityre – írja az Új Néplap.

Ezt Velkei Béla, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének területi ügyvivője közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilappal. „Nagyszerű kollégáról van szó”. Velkei elmondta azt is, hogy a vizsgálatok, meghallgatások szerdán is folytatódtak a vasútbiztonsági irodán, ezeken ő is jelen volt. Tájékoztatása szerint a személyvonat mozdonyvezetője és vonatvezetője szembesítését is végig hallgatta, és azokban vannak eltérő pontok.

A területi ügyvivő így aztán nem érti, hogy miért jelentek meg olyan újságcikkek, miszerint a mozdonyvezető a hibás a vasúti tragédia bekövetkeztéért. Mint aláhúzta, az ügyben a vasútbiztonsági iroda hivatott az első körű jelentést elkészíteni a munkáltatónak, addig nem lehet hivatalosan kijelenteni, hogy konkrétan ki a felelős a négy ember életét követelő balesetért.

A mozdonyvezető a baleset óta betegállományban van, mert nagyon megviselte a szerencsétlenség – olvasható az Új Néplapban.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.