2008. október. 06. 16:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 06. 16:20 Itthon

Monor és Pilis között nem járnak a vonatok

A Monorierdőnél történt baleset miatt Monor és Pilis között nem közlekednek a vonatok, az InterCity vonatok kerülő útvonalon, Újszász érintésével járnak. Az utasoknak jelentős késésekre és járatkimaradásokra, járatösszevonásokra kell számítaniuk - közölte a MÁV hétfő délután.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint Nyíregyháza-Debrecen felől a távolsági vonatok csak Szolnokig járnak, onnan átszállással lehet tovább utazni Monor, illetve Újszász felé.

A Nyugati pályaudvar és Monor között 30 percenként, minden óra 5 perckor és 35 perckor indulnak vonatok, Monor és Albertirsa között vonatpótló autóbuszok közlekednek.

A Monor-Üllő-Budapest, valamint Vecsés-Budapest viszonylatokon üzemzárásig a vasúti bérleteket elfogadják a Volán Zrt. autóbuszain.

A Monorierdőnél történt vonatbalesetnek az eddigi információk szerint négy halálos áldozata és 26 sérültje van. Egy férfi és két nő a helyszínen meghalt, egy ember később, a kórházba szállítás után vesztette életét.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.