2008. január. 12. 14:02 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 12. 14:17 Itthon

Már a helyszínen elveszik az ittas sofőr jogosítványát

Vasárnaptól olvasható a Magyar Közlönyben, jövő hét vasárnaptól pedig hatályba lép az az igazságügyi miniszteri rendelet, amelynek értelmében a szonda elszíneződésekor a jogosítványt a helyszínen be kell vonni - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

Az Országgyűlés múlt évi utolsó ülésén elfogadta a közlekedési törvények módosítását, amely szigorította a közúti pontrendszert is. Január 20-tól pedig életbe lép az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében a szonda elszíneződésekor a jogosítványt a helyszínen be kell vonni - tette hozzá a kormányszóvivő.

Az elsőre talán kicsit szigorúnak tűnő szabályozás lényege éppen az, hogy jelentősen csökkenjen az ittas vezetők által okozott balesetek száma - jelentette ki a kormányszóvivő. Felidézte, hogy Magyarországon 2006-ban 21 ezer személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebből 2271 volt az ittasan okozott közúti balesetek száma, és 154-en haltak meg ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetben.

A kormányszóvivő szerint szintén sokatmondó adat, hogy az 1,4 millió ellenőrzésből 42 ezernél jelzett a szonda alkoholfogyasztást. Mint emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc kormányfő tavaly ősszel - 48 pontjában - hirdetett nulla toleranciát a közlekedés biztonságát veszélyeztetőkkel szemben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?