Gyurcsány: új rendre van szükség
A törvények betartásának és betartatásának, az új rend megteremtésének szükségességét hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MTI-nek adott interjújában.
Gyurcsány Ferenc. Nem rendpárti rendet akar © Stiller Ákos |
Ez nem rendpárti magatartás. Az új rend igénye azt jelenti, hogy az állam viselkedjen következetesen: következetesen érvényesítse a jogokat és kérje számon a kötelezettségeket, azaz használja következetesen a maga szerveit, kényszerítse arra, hogy a normákat betartassák. A normák betartatásával kapcsolatos elvárás nem az egyes szervezeteknek szánt kritika – jelentette ki a kormányfő.
A miniszterelnök a történelmi múlttal magyarázta, hogy a rendszerváltás utáni magyar kormányok folyamatosan zavarban voltak a rend kérdésében, nem tudták eldönteni, hol jelölhetők ki az állami beavatkozás határai, meddig mehet el az állam a határozottságban. Gyurcsány Ferenc szerint a magyarok évszázadokon keresztül a túlélésre rendezkedetek be, arra hogy a törvények kijátszása a hazafias tett, mert az idegen hatalom normáit nem kell betartani.
Eltelt a rendszerváltás óta 17 év, saját országunk van, és továbbra sem merjük betartatni a törvényeket. A rendszerváltás a szabadságvágyban, a szocialista állam lebontásában fogant, az állam talán ezért tartózkodott attól, hogy túl erősnek, túl határozottnak mutatkozzon. Úgy viselkedett, mintha attól tartana, hogy megbánt valakit, Ez azonban nem erősíti, hanem gyengíti az államot, az a kívánatos, hogy a kormány a törvényes normák betartatásában a lehető legmesszebb menjen, de azon túl egy lépést sem tehet – fogalmazott a miniszterelnök.
Hangsúlyozta, hogy nincs értelme törvényeket alkotni, ha utána nem tartják be, illetve nem lehet betartatni azokat. Gyurcsány Ferenc példaként említette a szürke- és a feketegazdasággal szembeni fellépést, a fogyasztók védelme érdekében tett intézkedéseket vagy azt, hogy megakadályozza a közteherviselés alól való kibújást. Szerinte az emberek meg fogják érteni, mit akar, mert az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy értik például a szürke- és feketegazdaság elleni küzdelem lényegét, azt, hogy a végeredmény nekik kedvez. „Ha többen fizetnek adót, nagyobb adóbevétel keletkezik, ez viszont lehetővé teszi például az adóterhek csökkentését" – mondta.
Gyurcsány Ferenc szerint a társadalom szintjén akkor kezd majd működni a normák betartása, amikor a polgári Magyarország birtokba veszi az országot, és a közös felelősség elve alapján senki nem mondja azt, hogy „ez a másik problémája”. Példaként arra hívta fel a figyelmet, hogy ma Magyarországon szinte bárhol zokszó nélkül kiszolgálnak 18 év alattiakat alkohollal. Európában viszont a legtöbb országban megértették, hogy ezt nem lehet tenni, mert a gyerekek jövőjéről van szó. „Sok példából ez nálunk is össze fog állni, érteni fogja a boltos, hogy ez nem az ő magánügye” – vélekedett a kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy hétfőn az őszi ülésszak első napján is erről, ehhez kapcsolódó intézkedésekről fog-e beszélni a parlamentben, azt válaszolta: nincs két Gyurcsány Ferenc.