2007. augusztus. 21. 19:49 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 21. 19:57 Itthon

Nemzetközi zsidó szervezetek levelet küldtek Gyurcsány Ferencnek

Közös levelet intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz a Zsidó Világ-kongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, és ebben aggodalmukat fejezik ki a Jobbik gárdaalapítási terve miatt.

Ronald S. Lauder és Mose Kantor egyebek között arra kérik a kormányfőt, sürgősen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy "megállítsanak bármely politikai pártot, amely beszéddel, fegyveres fenyegetéssel vagy más eszközökkel faji erőszakra ösztönöz, a gyűlölet és a bigottság kifejezéseit használva".
   
Az augusztus 15-én kelt levél szerzői arra sürgetik Gyurcsány Ferencet, hogy minden szükséges jogi lépést tegyen meg a szóban forgó fenyegetés megakadályozása érdekében, mert az az európai demokráciára is veszélyt jelenthet.

Egyelőre nem kapta kézhez Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt a levelet, amelyben két nemzetközi zsidó szervezet vezetői fogalmazták meg aggodalmunkat a Jobbik gárdaalapítási terve miatt - közölte Daróczi Dávid
kormányszóvivő kedden. "Ahogy Gyurcsány Ferenc megismeri a levél tartalmát,
megfogalmazza válaszát és erről a közvéleményt is tájékoztatja" - mondta a szóvivő.
           
Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke augusztus elején jelentette be, hogy Magyar Gárda néven egyesületet alapított, amelynek célja "a nemzeti önvédelem kereteinek" megteremtése. A jobboldali politikus szerint lehetőséget akarnak teremteni egyebek között arra, hogy magánszemélyként a magyar gárdisták megismerjék a lőfegyverek kezelését is.

Az elnök utalt arra, hogy ez utóbbit jogi akadályok miatt a gárda keretein belül nem tehetik meg. Elmondta, hogy a Magyar Gárda tagjainak fekete egyenruhája lesz, rajta Imre király árpádsávos, kilenc oroszlánnal díszített pajzsával. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége néhány nappal később közleményben tudatta: a magyar társadalom többségéhez hasonlóan értetlenül áll azelőtt, hogy a Jobbik néven bejegyzett
párt Magyar Gárda elnevezéssel felfegyverkezett harci alakulatot hozott létre, amelynek egyenruhája a megtévesztésig hasonlít a fasiszta mozgalmak öltözékéhez.
   
"Meggyőződésünk szerint ezen harci alakulat létrehozása egyenes folytatása a múlt év őszén kezdődött szélsőjobboldali mozgalmak tevékenységének, amelyek az utcai tüntetéseik során folyamatosan zsidóellenes nézeteket hangoztattak" fogalmazta meg véleményét a Mazsihisz.
 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.