Az MSZP és az SZDSZ aláírta a koalíciós szerződés mellékletét
Aláírta a koalíciós szerződés mellékletét Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke.
Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök a dokumentum aláírása után azt mondta, hogy ezzel a megállapodással nyer az ország, nyer a koalíciós is, és világos lesz az ország megújításának menetrendje. Hozzátette: a megállapodás világos programot ad a következő egy-két év kormányzásához.
Kóka János, az SZDSZ elnöke, gazdasági és közlekedési miniszter közölte, hogy az volt a céljuk, hogy a gazdasági növekedés elősegítését, a szolidaritási elv érvényesülését, az igazságosság és a jogállam kérdéseit, valamint az egészségügy reformjának kérdéseit közös koalíciós megállapodás alapján rögzítsék.
A kormánypártok mesterségesen próbálják újraéleszteni a kormányzati politikát a koalíciós megállapodással - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a koalíciós megállapodás mellékletének aláírása kapcsán. Az MSZP és az SZDSZ "egy, a klinikai halál állapotában levő kormányzati politikát próbált mesterségesen újraéleszteni" azzal, hogy aláírták a koalíciós megállapodáshoz csatolt mellékletet - közölte az ellenzéki politikus. Véleménye szerint a két pártelnök egy újabb "paktumot" kötött.
Kiemelte, a választópolgárok nem adták a jóváhagyásukat erre a koalíciós szerződésre. Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke közölte: pártja "szomorú", hogy a koalíciós megállapodásba bekerült az egészségbiztosítási rendszer privatizációjára irányuló szándék.